Elhunyt Tommy Ramone

Tegnap, július 11-én elhunyt Tommy Ramone, a legendás amerikai punkzenekar, a Ramones alapító dobosa, producere. Ramone 1952-ben született Budapesten, eredeti nevén Erdélyi Tamásként. Ő az egyetlen magyar származású zenész, aki bekerült a Rock and Roll Dicsőségcsarnokába. Az eredeti Ramones alapító tagjai közül Tommy Ramone távozott utoljára. 62 éves volt.

Tommy Ramone, mint Erdélyi Tamás született Budapesten. Szüleivel 1956-ban hagyta el az országot, gyerekkorát már New Yorkban töltötte.

Gyerekkori barátság révén került kapcsolatba az akkor még csak trióként működő zenekarral. Később a négyes felállás megalakulásával ő ült a dobok mögé (korábban gitározott is a csapatban, néhány korai felvételen ő játssza a szólókat).

A Ramones volt "a" punkzenekar, habár a "punk" kifejezés csak később – az angol szubkultúrával kapcsolatban – fogalmazódott meg. Habár kereskedelmileg nem voltak túl sikeresek, a Ramones zenekar nagyon meghatározó volt a későbbi punkzenekaroknak.
A zenekar tagjai a Beatles és Paul McCartney előtti tisztelgés jeleként változtatták vezetéknevüket Ramone-ra, ugyanis McCartney mindig ezt az álnevet használta utazásai, szállodai bejelentkezései során.

2002. március 18-án iktatták be Tommy-t – a zenekar három másik tagjával együtt – a Rock and Roll Hall of Fame-be. 2011-ben Grammy-életműdíjat kaptak.

 
 

 

(Fotó: Associated Press)