Kerekes Band lemezbemutató koncert

2014. november 3-án jelenteti meg immáron ötödik lemezét a hazai világzene egyik legismertebb ötösfogata, a Kerekes Band. A kétszeres Fonogram-díjas zenekar, eddig csak stúdióalbumokkal jelentekezett, de Live at A38 címmel most egy klasszikus koncertalbumot adnak ki. A lemez felvételeit az A38 hajón adott koncertek anyagából válogatta össze az együttes, így természetesen szerepelnek rajta a zenekar legismertebb számai: a Csángó Boogie, az Ethno Funk és természetesen a Mr. Hungary is.

Ha valaki már járt Kerekes Band koncerten, az tudja, hogy egy igazi koncertzenekarról van szó, így a Live at A38 is egy sodró lendületű, erőteljes lemez, ami hűen tükrözi az élő koncertek energiáit.

A Live at A38 lemez bemutatója természetesen szintén a hajón lesz november 1-jén, amire egy sor meglepetéssel készülnek a zenekar tagjai. Vendégük lesz Mégötlövés a Belgából, FunkyD, egyenesen Olaszországból, aki saját Csángó Boogie feldolgozással lepte meg a zenekart, és különleges vizuáltechnikával is szeretnék meglepni a hajó közönségét.

A most megjelenő album egy hosszú együttműködés eredménye, hiszen a Kerekes Band 2006 óta tart koncerteket az A38 hajón. Az utóbbi nyolc évben ünnepeltek itt születésnapot, tartottak lemezbemutatót, klippremiert, és bebizonyították, hogy a betyárok a Duna vizén is betyárok.

 

A38 – Jegyvásárlás
http://www.a38.hu/hu/program/kerekes-band-hu-1

 

A Kerekes Band az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock ‘n’ roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló "stadion-folk" hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek. Fehér Zsombor koffernyi effekttel megtámogatott furulyakészlete mellett egyszemélyes showműsorával teszi fel a betyárkalapot az élményre, miközben úgy fújja, akár egy bronxi funkpartira beszabadult megvadult őscsángó, aki Jimi Hendrix legzúzósabb ütemeit szívta magába a gyimesi hegytetőn. Námor Csaba úgy nyomja kobzát, ahogy az az Ethno Funk Testvériség igazságtevőjéhez illik: minden akkordja felér egy pörgőrúgással. Csarnó Ákos brácsajátéka hozza az örömtudathasadás energiáját és zaftját, mialatt higanypumpaként kezdi mozgatni a hallgató lelkét. Kónya Csaba basszusa és Fehér Viktor dobjátéka pedig egyértelműen a folk-biznisz legkeményebben dolgozó ritmusszekcióját adja.

 

Tagok:
Fehér Zsombor – furulya
Námor Csaba – koboz
Csarnó Ákos – brácsa
Kónya Csaba – basszusgitár
Fehér Viktor – dob

 

Lemezek:
Kerekes Band – Pimasz (2006)
Top of The World Album – Songlines magazin
Aranylemez (2007)
Platinalemez (2009)
Az év világzenei albuma Fonogram díj jelölés

Kerekes Band – Fel a kalappal (2008)
Aranylemez (2009)
Az év világzenei albuma Fonogram díj jelölés

Kerekes Band – What The Folk?! (2011)
Mr. Hungary – MR2 Petőfi Top lista első hely
Aranylemez (2012)
Fonogram-díj

Kerekes Band – Folklore Man (2013)
Fonogram-díj
 

 

Kerekes Band lemezbemutató koncert, vendég: Mégötlövés (Belga), FunkyD (IT), Iparkutya
2014. november 1., szombat 20h
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 1800 Ft, elővételben: 1500 Ft.

Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.