Világhírű ütősökkel egy színpadon – interjú Kertész Ákossal

Kertész Ákos a 2014-es évben több közismert zenésszel is színpadra lépett, melyek közül – ütőhangszeresek lévén – Trilok Gurtut és Rhani Kriját kell mindenképpen kiemelni. A nem mindennapi zenészpartnerek kapcsán a koncerteken szerzett tapasztalatokról, élményekről és szakmai kihívásokról beszélgettünk.

 

Az utóbbi időben sok fontos dolog történt Veled. Sztár ütősökkel léptél színpadra, külföldi turnékon vagy túl. Legutóbb Lengyelországból jöttél haza. Mesélnél az élményeidről?

Legutóbb Lengyelországban jártunk a Palm Jazz Fesztiválon, Gliwice-ben. Ez Lengyelország egyik legrangosabb jazz fesztiválja, amely egy igen hosszúra nyúló esemény. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy egy este négy-öt zenekar lép fel egy kétnapos fesztiválon, hanem itt egy este csak egy zenekar játszik. Így ez egy hónapokig tartó kvázi ünneplése a muzsikának. Nagyon rangos előadókat hívnak meg, előttünk pl. John Scofield játszott… Ez egy nagyon hosszú program, az előző éveket is megnézve látható, hogy kiválóbbnál kiválóbb világsztárok léptek fel.

Milyen élmény volt ott játszani, milyen tapasztalatokat szereztetek?

Nagyon profi volt az egész fesztivál, a szervezés, a fogadtatás, a backline. Nem kellett szinte vinnünk semmit. Nagyon komoly hangszert kaptam… párját ritkító érzés, amikor azt érzed, hogy amit idáig másoknál láttál, azt most te is megtapasztalhatod. Tényleg elképesztő volt. Ott volt egy vintage Yamaha Maple Custom Absolute dobcucc, választhattam tíz pergő közül, ott volt három szett Zildjian, hogy válogassam ki… természetesen vittem saját pergőt magammal és cineket, mert azok nélkül úgy sem szoktam megmozdulni.
És persze, ami miatt leginkább vártam az egészet, hogy a mesterrel, Gurtu-val megint találkozhassak.

Ezen a koncerten is Trilok Gurtu volt a csapat sztárvendége?

Igen, úgy ahogy annak idején a romániai turnét is vele csináltuk, most is együtt léptünk színpadra. Nagyon nagy élmény volt, elsősorban azért, mert sikerült megint találkozni Trilok-kal és újra együtt játszani. Most jóval több időnk is volt beszélgetni egymással, mint a legutóbbi turné alatt. Rengeteg téma felmerült a beszélgetéseink alatt, szakmai, filozófiai és egészen mélyre menő dolgokról is sikerült diskurálnunk.

 

Mi az, amitől különleges a vele való közös munka? Természetesen azon túl, hogy egy világklasszis zenészről beszélünk…

Számomra azért is példaértékű Gurtu-nak a játéka és gondolkodásmódja, mert ahonnan ő jött, a zene filozófia, egy életstílus, egy egész életen át tartó alázatos tanulás eredménye. Egész máshonnan eredeztetik ők ezt, mint ahonnan mi európai emberek. A mentalitásukból fakadóan máshogy közelítenek a zenéhez. Itt fontos a más szó, mert nem arra akarok kilyukadni, hogy jobb, vagy rosszabb, hanem itt a másság, ami engem lenyűgözött Trilok-ban. Nagyon érdekes az, ahogy ő a saját nyelvezetén keresztül értelmezi a mi zenénket, ami abszolút tud működni. Egy adott zenei szituációt úgy ért meg, hogy egyszerűen lefordítja a saját gondolatmenetére. A saját koncepciója alapján fordítja le a dolgokat magának, és ez nála nagyon gyorsan működik.

Könnyű vele együtt játszani?

Ilyen szempontból könnyű az együttjáték, mert nagyon hamar megtanulja azokat a szövetesebb zenei képleteket is, amivel mi esetleg több próbát is eltöltöttünk. Neki ez percekben mérhető. Olyan szempontból viszont nagyon nehéz vele zenélni, hogy ő rettentően szabadon játszik. Aki kicsit is ismeri a Trilok Gurtu lemezeket, és zenei világát, akkor tudja, hogy neki elképesztő szabadsága van a zenében. Azt gondolom, hogy az ő koncepciójában nagyon érdekesen találkozik a tudatosság és a szabadság. Ez a kettősség jellemzi, és mindkettő erősíti a másikat, tehát nem érzed azt, hogy a zenei szabadság a tudatosság rovására menne, vagy épp fordítva. Ez nem mindenhol tud megvalósulni… Emiatt képes olyan íveket bejárni, ami a timing-ját is érinti, és a zenére nagyon komoly befolyással van. Nevezhetnénk egyfajta ketyegésnek, ami senkihez sem fogható. Képes olyanokat mozdulni előre a tempóban, hogy ha én csinálnám, rossz lenne, de az ő kezéből teljesen egyértelmű. Sokkal bátrabban bele mer menni zenei ívekbe, akár tempóban is. Ilyen szempontból viszont nehéz vele játszani, mert kénytelen vagyok lekövetni. Nincs más választásom. Neki egy rettenetesen erős zenei világa van, és értelemszerűen ebből táplálkozik. Ez nem azt jelenti, hogy nem alkalmazkodik, csak azt játssza, amit mindig is.

 

Ezt hogyan tudod a játékoddal segíteni? Hogyan tudsz Te közelíteni a Trilok Gurtu zenei világához?

Nekem nagyon sok idő kellett ahhoz, hogy képletesen értve „merjek” Trilok Gurtuval játszani. Fizikai fájdalmat jelentett az első koncerten megütnöm a dobot úgy, hogy ő ott tablázik mellettem. Úgy gondolom, a tabla az ütőhangszerek királya, már amennyire lehet így kategorizálni. A tablánál nagyon érdekesen találkozik a dallamosság és ritmikai játék, ebben a hangszerben minden benne van. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy viszonylagos hangmagasságokról beszélünk, mert ráadásul konkrét hangolással rendelkezik. Bár itt nincs kromatikus gondolkodás, − a tablázás nem arról szól − így természetesen nem lehet párhuzamot vonni például egy marimbával vagy vibrafonnal. Annyira szövetes a játékmódja, technikája, nyelvezete − ami egyébként Trilok világának az alapját képezi −, hogy szó szerint az első koncerten alig mertem ráütni a dobra, mert azt éreztem, hogy akármit fogok csinálni, csak ronthatok a helyzeten. Inkább letenném az ütőt, és akkor „tessék Mester, játssz!”… De Trilok kiváló partner, és az együttjáték során ő nagyon számít a másikra, főleg ha közel azonos státuszban van, mint a ritmusszekció tagja.


A szegedi koncerten ez a partneri viszony egyértelműen látszódott is.

Igen, az ember tudja, mik azok a pillantások, összenézések, amikor valami spontán dolog egyszer csak kialakul, és aztán csak mosolyogsz, hogy hú, de jó volt! És ez egyébként is mindig így történik. De amikor az egyik hősöddel vagy egy színpadon, akkor ezt lelkileg fel kell dolgozni, legalábbis nekem kellett pár koncert, hogy letisztuljon az érzés, hogy az egyik legnagyobb példaképemmel játszom. Ezért fontos, hogy ne azzal tegyem tönkre, hogy idegeskedek rajta, hanem legyek érte hálás, és próbáljak meg a legtöbbet kihozni belőle. Úgy érzem, Lengyelországban részemről ez már teljesen oldottan működött.


A közös koncertekre hogyan tudtok felkészülni? A távolság biztosan nem segíti a munkát…

Csak úgy tudunk felkészülni, hogy mi próbálunk Magyarországon, illetve Vasil Hadzimanov jött Szerbiából. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a zenekar billentyűse Kasza Zsolt, de most úgy alakult, hogy vannak koncertek amelyekre Vasil jön, és vannak, amelyekre Zsolti. Most legutóbb Vasil átjött Belgrádból, és itthon próbáltunk. Trilok pedig megkapja az anyagot, emellett természetesen egyeztetünk is. Egy nappal hamarabb érkeztünk a helyszínre most is, volt egy rövid próbánk, hangbeállás stb.

 


Várható-e folytatás, koncert, közös lemez?

Mindenféleképpen, igen. Nyugodtan elmondhatom, hogy készül az új, második Balkán Unió lemez. Csabival (Tóth Bagi Csaba – szerk.) való együttműködésünknek egyébként nem ez lesz az első gyümölcse. Az előző lemezen is, habár nem nagy százalékban, de közreműködtem. Van egy akkoriban nagyon korszakalkotónak számító lemezünk is, (2003 – Tóth Bagi Band: Another Blues World) ahol rengeteg elektronikát használtunk, amelyre nagyon jó kritikákat kaptunk. De Csabival van közös szólólemezünk is… Szóval a mi együttműködésünk nem újkeletű dolog. Igaz volt hat év kihagyás, de a második lemezen már szerintem hatványozottan érződni fog, hogy újra együtt muzsikálunk. Természetesen nagyon számítunk Trilok közreműködésére is, és más vendégeink is lesznek a lemezen, többek között Rhani Krija is.

Rhani Krija ismeretsége sem kizárólag erre a lemezre korlátozódik. Nyáron közösen léptetek fel.

Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt sikerült két ilyen világklasszis ütőssel találkoznom. Nem volt ismeretlen Rhani sem számomra, nyomon követtem a munkásságát, habár személyesen nemrég találkoztunk először. Elsősorban Sting szimfonikus hangszerelései kapcsán figyeltem fel rá.


Manapság egyre „divatosabb” a könnyűzenét szimfonikus zenekarral párosítani…

Igen, és én ennek nagyon örülök. Azt gondolom, hogy ez egyfajta megoldás lehet arra, hogy elsimítsuk a könnyű- és komolyzene közti szakadékot. Itt még Peter Gabrielt érdemes kiemelni, aki ha jól tudom, három anyaggal is kijött, ahol szimfonikus zenekarral dolgozott. Elképesztő módon meghangszerelték ezeket a nótákat. Ez történt Sting esetében is. Van egy komoly szimfonikus hangszerelés, ami egyben nagy feladat a zenekarnak, ráadásul ott van velük egy könnyűzenei csapat is, aki próbál teljes mértékben belesimulni ebbe a komolyzenei hangzásba.


Ebben a zenei környezetben különleges és nehéz szerep juthat az ütőhangszeresnek.

Rhani Krijanak ehhez a hangszereléshez sikerült egy olyan komplex, hibrid set-upot felállítania, ami ha kell, tudja ezt a groove-os keményebb hangzást, de hangerőben mégis csak sokkal visszafogottabb, mint egy dobfelszerelés. Ez megint csak nem újdonság, mert mostanában sokan próbálkoznak ezzel. Én magam is próbálgatom többfajta úton-módon, de nehéz egy ilyen set-up felállítása, akár csak ha a hangszerválasztást nézzük… Erre már a hangszerkészítő cégek is rájöttek, és rengeteg innovatív fejlesztésük van, a lábcabasától kezdve a lábkolompon át mindenféle lehetőség adott már. Rhaninak viszont sikerült egy olyan felszerelést összeállítania, ami szerintem jól működik, és nagyon egyedivé teszi. Ezen felül elképesztő játékára lettem figyelmes, és mivel nagyon érdekelt, hogy ki ő, így elkezdtem kutakodni kicsit. Ekkor láttam, hogy Dominic Millerrel is zenél, aki szintén Sting zenekarának tagja, mint gitáros. Millert én nagyon nagyra tartom, egy szenzációs zenész, így még közelebb került hozzám Rhani személye, és játéka.

 


A Csíki Jazzfesztiválon ezúttal ő volt a sztárvendégetek?

Igen, idén augusztusban úgy hozta az élet, hogy vele is együtt játszhattunk. Egész más Rhani és Trilok zenei világa, össze sem lehet hasonlítani őket. Maga a fesztivál itt is példaértékű volt. A szervezés és a fogadtatás is hibátlan volt. Egy nappal a fellépés előtt tartottunk egy workshopot, amelyre szintén nagy volt az érdeklődés. Itt belementünk számos témába, akár ritmikai, harmóniai, hangszerspecifikus dolgokat tekintve is. Másnap érkezett meg a helyszínre Csabi és Rhani, aki egyébként a színpadra lépés előtt az utolsó pillanatig hallgatta a zenei anyagot. Iszonyatosan felkészült volt, nagyon precíz játékosnak ismertem meg.


Miben különbözött a közös zenélés vele és Trilok Gurtuval?

Más miatt volt érdekes vele játszani, és más miatt Trilokkal. Rhanival jól össze tudtunk simulni, és nagyon igyekezett beilleszkedni a kíséreteimbe, figyelni rá, hogy hogyan kísérem a nótákat. Aztán természetesen kaptunk szólózási lehetőséget, ahol közösen tudtunk zenei ötleteket megvalósítani, sőt Rhani kapott egy saját szólórészt is a koncerten… ott aztán tátva maradt a szám. Elképesztő darbuka-játékot mutatott be, nagyon precíz és sokfajta játéktechnikát használt, ami azt bizonyította, hogy gyakorlatilag tökélyre fejlesztette a darbukázást.


A koncert és a workshop sikerén felbuzdulva rögtön újabb felkérést is kaptál. Mi volt ez?

A Dob-Ban Ritmusfesztivál szervezője a koncert végén megkeresett és felkért, hogy a legközelebbi fesztiválon fellépjek. Erre büszkén és nagy örömmel mondtam igent. A fellépés formája (zenekarral vagy szólóban zenére dobolva) még szervezés alatt, egyelőre gondolkozom a megoldásokon.

 


Visszatérve az ütőhangszeres vendégművészekhez, Trilok Gurtu és Rhani Krija személye, játéka miben járul hozzá saját stílusodhoz, fejlődésedhez, dobolásodhoz?

Azt gondolom, hogy sokszor az a probléma, hogy hajlamosak vagyunk hasonlítani magunkat bárkihez, csak önmagunkhoz nem. Ezt azért merem bátran kimondani, mert ezen én is keresztülmentem. Hála Istennek, úgy érzem, én már múlt időben beszélhetek erről. Nem az a lényeg, hogy mi ahhoz hasonlítgassuk magunkat, hogy Amerikában hogyan dobolnak, hanem az, hogy megtaláljuk a saját világunkat valahogy. Mivel a közös zenélés akció-reakció elven működik, így a szó szoros értelmében mindenkitől tanul az ember, legyen az gitáros, zongorista, bárki, akivel az ember egy színpadra kerül. Sőt egy beszélgetésből is sokat lehet leszűrni úgy, hogy az kihasson később a muzsikára is. Értelemszerűen, amikor ennyire erős élmények érnek, hogy ilyen kiváló ütőhangszeresekkel sodor össze a sors, akkor természetesen ez nagyon nagy hatással van a játékomra, hiszen más reakcióim vannak nekem is, mert más hatások érnek. Elképesztő inspiratív Trilok játéka, az ütőhangszeres játék dallamosságára hatványozottan felhívja a figyelmet. Mi európai zenészek sokszor csak dobolni akarunk a dobon, nem zenélni. Trilok Gurtuval egy színpadon lenni éppen ezért egy hihetetlen tanulás és tapasztalás. Rhani pedig a lekottázhatatlan vérből jövő lüktetéssel, köztes játékmóddal ejt ámulatba, amit le se lehetne írni, csak megtapasztalni a színpadon. Ezért vagyok mindezekért nagyon hálás, hogy két ilyen emberrel tudtam találkozni.


Mi várható a közeljövőben? Hol láthatunk, hallhatunk színpadon, lemezen?

Sok minden zajlik most körülöttem. Van egy saját anyagom, ami most van porondon, ez az Industrial Prayer című projektem lesz. A cím egyrészt egy üzenet is a részemről, hogy miként próbálom maira fordítani azokat a dolgokat, amik régi gyökerekből táplálkoznak, és amiket nagyon tisztelek… De mindent egyelőre még nem szeretnék elárulni. Ezen kívül készül a Balkán Unió második lemeze, de nemrégiben hangszereltem meg az Azur Blue Band második lemezét, amit fel is doboltam már. Ezek várhatóan 2015 márciusában jelennek majd meg. Januárban jelenik meg a Balkán Unió 2012-es nagykoncertjének DVD-je, a németországi Inakustik gondozásában. Ezen színvonalas hangformátumban, extrákkal lesz látható majd a teljes koncert. A Zűrös Banda is hamarosan érkezik lemezzel. És nem utolsó sorban a Fabula Rasa-val párját ritkító lemezt rögzítünk majd tavasszal a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Cser Ádám vezényletével, amin egy komplett mű kap majd helyet.

 

 RitmusDepo
(Fotók: Facebook)