After Crying-koncert a Művészetek Palotájában

Új darabok és régebbi, jó ideje nem játszott szerzemények különleges átiratait adja elő az After Crying május 21-én csütörtökön a Művészetek Palotájában. A saját meghatározása szerint korszerű komolyzenét előadó csapat a Müpa MR2 Akusztik+ sorozatában lép fel.

A progresszív rock és a klasszikus zene határán egyensúlyozó After Crying 1986 novemberében alakult. Az együttes eddig 11 stúdióalbumot és négy koncertanyagot jelentetett meg; legutóbb 2013 végén a XXV című dupla élő korongot, amelyet éppen a Müpában rögzítettek két évvel korábban.

"Hosszú évek óta meglehetősen ritkán adunk koncerteket, sokan is vagyunk és mindenki tele van egyéb munkákkal, nem könnyű összehozni a bulikat. Jó előre szoktunk tervezni, de egyelőre nem tudjuk, mit hoz pontosan a következő időszak" – mondta korábban Winkler Balázs trombitás, szintetizátoros, zeneszerző.

A csellón és basszusgitáron játszó Pejtsik Péter egy interjúban így fogalmazott: "félig viccesen szólva csaknem három évtized és 15 lemez után még mindig sokakban él a félreértés, hogy az After Crying egy ismeretlen zenekar. Valahogy minket soha nem tudtak hová besorolni: amit csinálunk, az nem igazán progresszív rock, csak befogadott minket ez a közeg. Persze a hatások között a klasszikus zenei szerzők mellett nagyon fontos a hetvenes évek art-rockja, elsősorban a korai King Crimson. Számunkra már ez is klasszikus zene, ugyanúgy tanultuk, mint Bachot, Bartókot vagy Stravinsky-t, ezért is használjuk magunkra nézve a korszerű komolyzene kifejezést".

Az After Crying már 1997-ben klasszikus nagyzenekart szólaltatott meg saját szerzeményeiben, első szimfonikus koncertjét pedig 2000-ben a venezuelai Caracasban adta. A mostani, május 21-i est a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben egy kamaraszimfonikus koncert lesz, az After Crying különleges átiratokkal készül összefoglalni eddigi 28 éves munkásságát. Vendégként a zenekarral színpadra lép a VoiceStation kórus.

A héttagú After Cryingban jelenleg is szerepel két alapító tag, Pejtsik Péter mellett Egervári Gábor (szövegek, narráció, fuvola, koncerthangzás). 1992 óta tag Winkler Balázs, 1998 óta Madai Zsolt (dob, produceri munkák), 2002-ben lépett be Bátky Zoltán énekes. Erős Csaba (zongora, szintetizátor) 2011-ben, Horváth András Ádám (gitár) egy évvel késősbb lett az After Crying tagja.