Koncertek és filmhétvége a Kaláka Fesztiválon Egerben

Húsz koncertet, Szomjas György-filmhétvégét és számos egyéb rendezvényt kínál június 25. és 28. között a 36. Kaláka Fesztivál Egerben.

A fesztivál június 25-én az Érsekkertben, a Múzsák ligetében kezdődik, ahol a tervek szerint Kányádi Sándor ültet fát a Bródy-Gárdonyi-szoborcsoport szomszédságában. Ezt követően a Bolyki-völgyben tartják a Verskoncertet, amelyen idén a Kaláka együttes "Valaki jár a fák hegyén" című Kányádi-műsorát láthatja a közönség.

Gryllus Dániel, a Kaláka együttes alapító tagja elmondta, hogy az egri várban két színpadon felváltva lépnek fel a zenekarok, így mások mellett a Csík Zenekar, a Besh o droM, a Balkán Fanatik, az Etnofil és a szicíliai Oi Dipnoi. Június 28-án este a Kaláka fellépése, majd az erdélyi Szászcsávási Banda koncertje és táncháza zárja a fesztivált.

Az összművészeti fesztivál középpontjában változatlanul a zene és az irodalom áll, ugyanakkor idén az Egerről szóló költészet is kiemelt szerepet kap. Egri hangok címen dalnokVERSenyt tartanak, melyhez hangulatban és témájában is kapcsolódik az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Egri anzix című képeslap-kiállítása, amelyet az intézmény helytörténeti gyűjteményéből állítanak össze.

A Templom Galériában a 70 éves Makoldi Sándor gyűjteményes kiállítását, a Zsinagóga Galériában Bródy Sándor és Hatvany Lajos munkásságát bemutató tárlatot láthat a közönség. A Ciszterci templomban pedig Sumonyi Zoltán verseire a Gryllus Dániel által komponált Tizenöt zsoltár című dalciklust adja elő Sebestyén Márta, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos.

Az idei Kaláka Fesztivál rendhagyó moziprogramja a Szomjas-filmhétvége lesz az egri Uránia Filmszínházban: június 27-én és 28-án egész nap Szomjas György játék- és portréfilmjeiből láthatnak válogatást az érdeklődők. Levetítik többek között a Talpuk alatt fütyül a szél című alkotást, a Roncsfilmet, de látható lesz a Kopaszkutya is. Szomjas György portréfilmjei közül bemutatják a Szászcsávási bandáról és a két éve elhunyt Halmos Béláról, a táncházmozgalom első prímásáról készült filmet is.

A Kossuth-díjas rendező a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vetítések között a közönséggel és a portréfilmek szereplőivel beszélget majd a filmszínház kávézójában.

Habis László, Eger polgármestere arról beszélt, hogy az idei már a 36. Kaláka Fesztivál, és negyedik alkalommal lesz a hevesi megyeszékhely a rendezvény házigazdája. Hangsúlyozta, hogy a fesztivál az egész várost átfogja, szinte az összes művészeti értéket képviselő helyszínt bevonják a programba.

A fesztivállal kapcsolatos információk és a részletes program a www.kalakafesztival.hu oldalon érhetők el.