Homage to Shakespeare – bemutató jazzkoncert Gyulán

A Bágyi Balázs New Quartet, kiegészülve Pocsai Kriszta énekesnővel július 12-én mutatja be Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából Homage to Shakespeare című jazz-szvitjét a Gyulai Várszínházban.

A tizenkét éve Gyulán megrendezett Shakespeare Fesztiválokon mindig is fontos szerepe volt a jazznek – tájékoztatott Gedeon József fesztiválszervező. Az elmúlt években speciális Shakespeare műsorral lépett fel itt Szakcsi-Lakatos Béla, Vukán György – aki az itteniek felkérésére komponálta a Vihar című szvitet, amely az utolsó megjelent CD-je volt -, Harcsa Veronika, Caroll Vanwelden, Maria Joao.

 

2016-ban Bágyi Balázst kérték fel egy Shakespeare szvit elkészítésére. A bemutató koncertre 2016. július 12-én kerül sor Gyulán a vár melletti múzeumudvarban.

 

A Homage To Shakespeare a Gyulai Várszínház inspirálására íródott, az irodalomtörténeti kolosszus halálának 400. évfordulója alkalmából. A darab műfajára nézve egy több tételes jazz-szvit. A zenei projekt létrehozója Bágyi Balázs jazz-dobos, zeneszerző, a magyar jazz-élet egyik meghatározó, külföldön is rendszeresen koncertező művésze, aki húszas évei óta vezeti saját zenekarait. A Bágyi Balázs New Quartet új felállás zeneiségében a post bop elemekből építkező akusztikus kortárs jazz dominál, a repertoár pedig a zenekarvezető szerzeményeire épül. Együttesének tagjai a hazai jazz elismert, fiatal képviselői, az elsöprő intenzitással játszó szaxofonos Ávéd János, a klasszikus zenén nevelkedett Junior Príma díjas zongorista Oláh Dezső és Közép-Európa egyik legnagyszerűbb bőgőse Oláh Péter.

 

A produkció énekesnője Pocsai Kriszta, aki számos műfajban bizonyította már kivételes tehetségét. Művészetének központi témája a stílusok közötti átjárhatóság útjainak keresése. 2011-ben jelent meg szerzői-előadói lemeze Home at last címmel. Zenei kapcsolatuk Bágyi Balázzsal több, mint 20 éves múltra tekint vissza. (Mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomáztak.)

 

 

Bővebb információ: www.gyulaivarszinhaz.hu