Örömzene a Barakooval

Szeretettel várunk most szombaton négytől hétig dobkörünkre Szentendrén, a Szamárhegyi jóga és Hangstúdióba. A táncos lábúak is megtalálják helyüket, élőben kapják majd a talp alá valót! 🙂

A részvétel kötetlen, nem igényel semmilyen zenei előképzettséget! Lényeg a felszabadult együttlét a zene által!
Afrikai ritmusokon keresztül találkozunk egymással, magunkkal, a közös zenélés örömével, s közben az alap ütési technikákat is megtanuljuk a djembén, melynek jelentése öröm, harmónia, élvezet. A név önmagáért beszél…

Aki még nem járt nálunk, annak itt a hely facebook linkje, ahol térképet is találtok.

https://www.facebook.com/pages/Szamárhegyi-Jóga-és-Hangstúdió-Szentendre/1556060124624871?fref=ts

A Püspök sor felől van a bejárat, egy nagy kőházat keressetek az Arzén utca és a Püspök sor felső sarkán, bal kéz felől. Az Arzén utcán fel kell menni és felülről kell bekanyarodni majd a Püspök sorra.

Afro ritmusok, örömzene, családias hangulat várja a lelkes dobolni, táncolni vágyókat. A kis "büfében" kávéra, teára is van lehetőség… 

Akit érdekel, kérem mindenképp jelezze! Amennyiben nagyon kevés a létszám, nem tartjuk meg a dobkört, amit aznap egy óráig jelzek, tehát aki jönne,figyelje az üzeneteket, nehogy feleslegesen induljon el!!!

Ha igényelsz dobot, arról is tudnunk kell!!

Gyertek és terjesszétek a jó hírt! 🙂