Meghalt Magyar Péter, az Európa Kiadó egykori dobosa

Az Európa Kiadó és a Balaton egykori dobosa, Magyar Péter hosszú betegség után május 19-én meghalt. 54 éves volt.

 

Az 1964-ben született Magyar több zenekarban is játszott (URH, Trabant, Szemző Tibor és a Gordiuszi Csomó, Sziámi, Balaton, Müller Péter Sziámi AndFriends), de az egyik legmeghatározóbb az Európa Kiadó volt, ahová a zenekar megalakulása után néhány hónappal csatlakozott, és több onnantól több mint negyedszázadon át – kisebb megszakításokkal – tagja volt, egészen 2010-ig.

2016-ban saját lemeze is megjelent Csörömpölést vállalok címmel. Egy 2016-ban vele készült interjú itt olvasható.

A zenész régóta küzdött a betegséggel, 2017-ben zenésztársai jótékonysági estet is szerveztek a megsegítésére. 

Barátai itt búcsúznak tőle.

(Német Tamás írása, Index)