Körmendi János

3 éve hunyt el Körmendi János (1941. ? – 2016. július ?), az Illés egykori dobosa.

1962-ben Rozinszky Csabát váltotta az Illés együttesben. Korábban hegedűn játszott a MOM szimfonikus zenekarában, az 1950-es évek végén váltott át dobra, és Nényei Tas megkeresésére csatlakozott az Illés zenekarhoz. Négy éven át fellépett velük először az Építők klubjában, majd a Bercsényi klubban, a Törekvésben, a Vasas klubban, a Boschban, végül a Ganzban. A nyugati beatslágereket tartalmazó repertoárból Körmendi János énekelte Fats Domino számait. 1965 nyarán Verőcén próbált és koncertezett a csapat, amelyben az Illés-testvérek és Körmendi mellett már a Szörényi-testvérek és Bródy János is az együttes tagja volt. Itt születtek az Illés később ismertté vált első magyar nyelvű dalai.

Az Illés három kislemezén játszott: először 1964-ben (Long Tall Sally, Chapel of Love, 64, Ostinato), majd 1965-ben (a Séta az aranyhúrokon, Protonok tánca), és az ő dobolása hallható a Táskarádió című kislemezen is, amely Bacsó Péter Szerelmes biciklisták című filmjének betétdala volt.

A kötelező sorkatonai szolgálatra 1966-ban bevonuló Körmendi Jánost Pásztory Zoltán váltotta a dobok mögött.

1970-től Kanadában élt, ahol szülész nőgyógyászként dolgozott. Súlyos betegség után 75 évesen hunyt el, halálhírét 2016. július 20-án közölték.

Születésének és halálának pontos dátumát keressük!



Forrás

Az égben lebegők csarnoka