Eredményhirdetésel és koncertshow-val zárult a Kötéltánc dalpályázat

Kedden este hét órától zajlott a Fővárosi Nagycirkuszban Kiss Orsi KISÓ rádiós és televíziós műsorvezető moderálásával a nemzeti előadó-művészeti-intézmény Kötéltánc elnevezésű dalpályázatának élő koncert-döntője. Az artistaprodukciókkal fűszerezett est végén kiosztásra kerültek a nívós szakmai zsűri és a közönség által legjobbaknak ítélt előadók és dalok számára a magas pénzjutalmak.

A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a 2018-as Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázat után, idén dalpályázatot hirdetett, amellyel a cirkusz varázsát megfogalmazó, pozitív hangvételű dalok születését kívánta elősegíteni. A szeptember 30-ai beadási határidőig összesen ötvenkilenc pályamű érkezett a legkülönbözőbb zenei stílusokban. Ezekből a rangos szakmai zsűri tíz dalt juttatott egyenes ágon a döntőbe, valamint további két dalt a közönség anonim internetes szavazás útján.

A döntőben az alábbi dalokat értékelte Molnár György ‘Elefánt’ Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, az Omega zenekar szólógitárosa, Szakál László a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője, Szente Vajk Jászai Mari-díjas színművész, rendező, író, dalszövegíró és műsorvezető, Szomor György Nádasdy Kálmán-díjas színművész, énekes, dalszövegíró, zeneszerző, rendező, Polyák Lilla énekesnő, színművész, Varró Dániel József Attila-díjas költő és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Keresztes Ildikó énekesnő, színművész:

 

1. Blum József – Four Fathers: A LÉGTORNÁSZ Meg szeretném hallgatni!

2. Czimmermann Kitti: A CIRKUSZ VALAMI MÁS Meg szeretném hallgatni!

3. Dániel Balázs Trio és Pleszkán Écska: CIRCUS OF THE WORLD Meg szeretném hallgatni!

4. Dinyés Dániel-Hegyi György: UGYE ELKAPSZ MAJD. Előadja: Nádasi Veronika Meg szeretném hallgatni!

5. Jakobicz Eszter: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

6. Közös Éneklődési Kör: CIRKUSZTÜNDÉR Meg szeretném hallgatni!

7. Nejad Flóra featuring Talamba: BENNE A VILÁG Meg szeretném hallgatni!

8. Orosz Mihály feat Iványi Márta: ILYEN AZ EMBER Meg szeretném hallgatni!

9. Pejtsik Panna – KI A MANÉZSBA LÉP Meg szeretném hallgatni!

10. Szloboda Tibor: KÖTÉLTÁNC Meg szeretném hallgatni!

11. The Anahit: TOGETHER Meg szeretném hallgatni!

12. Gáti István – Vida József: ELJÖTT A CIRKUSZ Előadja: Vincze Lilla és zenekara Meg szeretném hallgatni!

 

Forrás, bővebben:

https://www.fnc.hu/hirek/item/2332-a-cirkuszmuveszet-es-a-tarsmuveszetek-osszefonodasa-a-koteltanc-dalpalyazat-elo-koncert-dontojen

https://www.facebook.com/nagycirkusz/