Meghalt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője

61 éves korában meghalt Marie Fredriksson, a Roxette énekesnője, írja a svéd Dagens Nyheter. A lap információi szerint Fredriksson hétfő reggel halt meg hosszú betegség következtében. A svéd énekesnőnél 2002-ben agydaganatot diagnosztizáltak, 17 éve küzdött a rákkal.

„Mély fájdalommal közöljük, hogy egyik legnagyobb és legjobban szeretett művészünk meghalt” – tudatta a család a keddi közleményben. Közlésük szerint az énekesnő temetésén csak a közeli hozzátartozók vesznek majd részt.

A Roxette-et 1986-ban alapította meg Marie Fredriksson és a duó másik fele, Per Gessle a svédországi Halmstadban, majd még ebben az évben kiadták első, Pearls of Passion című nagylemezüket. A két tag már a hetvenes évek óta ismerte egymást, már a Roxette előtt zenéltek mindketten.

Köszönöm, Marie, köszönök mindent. (…) Te voltál a legcsodálatosabb barát több mint negyven éven át. Boldog és büszke vagyok, hogy ennyi időt tölthettem veled. (…) Semmi sem lesz többé ugyanaz

– írta a halálhírre reagálva zenésztársa, Per Gessle.

 

 

Fredrikssonnál azt követően diagnosztizálták az agydaganatot, hogy 2002 szeptemberében otthonában összeesett. A betegség következtében egyik szemére megvakult, hallása sérült, ideiglenesen írni, olvasni és beszélni sem tudott. 2005 októberében aztán a svéd Aftonbladet lapnak úgy nyilatkozott: „Három rendkívül nehéz év után újra egészséges vagyok.”

A zenekar azonban csak 2011-ben kezdett újra turnézni, ebben az évben jelent meg a Charm School című albumuk is. A Roxette 1986-tól összesen tíz nagylemezzel jelentkezett, amelyek közül a legutóbbi, a Good Karma 2016 júniusában jelent meg. A harmincéves zenekar ezután európai turnéra indult volna, ám ezt végül Fredriksson állapota miatt (orvosai utasítására) végül le kellett mondaniuk.

A zenekar a fennállása alatt többször is fellépett Magyarországon. Az első magyarországi koncertjüket 1992-ben adták, majd 2011-ben és 2015-ben is játszottak nálunk. A 2015-ös, budapesti koncerten Marie Fredriksson már széken ülve és fémállványra támaszkodva énekelt.

 

Roxette – Listen To Your Heart (Official Music Video)

 

Marie Fredriksson 1991 decemberében ismerte meg későbbi férjét, a szintén zenész Mikael Bolyost, akivel 1994 májusában házasodtak össze. Fredriksson később elismerte: a férfi komoly hatással volt a karrierjére is, nélküle nem biztos, hogy lett volna ereje folytatni a Roxette-et. „Kocsmákban lógtam, és túl sokat ittam” – mesélte erről az időszakról. Később két gyermekük született.

Önéletrajza 2015-ben jelent meg The Love Of Life címmel. Ebben úgy fogalmazott: „A betegség miatt sok évem elveszett. De nincs olyan nap, amikor ne jutna eszembe, mennyire hálás vagyok, hogy még itt lehetek – és énekelhetek.”

(Borítókép: Marie Fredriksson egy barcelonai koncerten 2015 májusában – fotó: Jordi Vidal / Getty Images)

 

A zenekar facebook oldalán többek között így búcsúzott az énekesnőtől:

 

Forrás:

https://index.hu/kultur/zene/2019/12/10/meghalt_marie_fredriksson_a_roxette_enekesnoje/

https://www.facebook.com/RealRoxette/

https://mailchi.mp/f61cce64dd41/marie-fredriksson-har-avlidit-5692205?fbclid=IwAR11cLv-c9240VGywfzuIwxsqtm9kryQxnJzvfmfT7QrfS-S7TFxRn8XYv0