Gálos Ádám interjú

Elsőként lett az év ütős zenésze a soproni Gálos Ádám címmel interjú jelent meg a tegnapi nap folyamán a kisalfold.hu-n (Gosztonyi Miklós írása).

“A Petőfi-díjas zenész, a soproni származású Gálos Ádám dobos a Hangárban ad koncertet Intim Torna Illegál nevű budapesti együttesével szombaton este 9-kor. Fennállásuk tízéves jubileuma alkalmából országos turnéra indultak, a Valentin-napi fővárosi fellépés után a soproni a második megálló.

– Több okból is különleges számomra az elnyert zenei díj, amelyet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a VOLT Produkció Kft. közösen hozott létre. Először is, mert a Petőfi Zenei Díjon belül „Az év ütőhangszerese” egy újonnan alapított kategória, amelynek elismerését elsőként én vehettem át, valamint ez egy szakmai díj, melyet az előző évek életműdíjasai ítéltek oda: Bereményi Géza, Tátrai Tibor és Demjén Ferenc. Mind példaképek. Nagyon hálás vagyok nekik, mert az ilyen felemelő pillanatoknál átérezhetjük, hogy ami örömből jön, mint esetemben a dobolás, az magával ragadhat másokat is. Különben számomra is meglepetés volt a kitüntetés. Először telefonon kerestek, hogy elkérjék az e-mail-címemet, de nem mondták el, miért. Nem sokkal később megjött a levél, és elsőre nem is fogtam fel, mit írnak benne. Újraolvastam, s ekkor döbbentem rá, nem jelölésről van szó, hanem én nyertem a zenei díjat…”

 

Tovább a teljes cikkre->