Joó Szabolcs a Dob-Office rovatban

A sorozat hetedik részében Joó Szabolcs – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar timpaniművésze, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ütőhangszeres főtárgytanára – mesél arról, hogyan telnek mostanában a napjai, hogyan éli meg ezt a helyzetet.

 

– Te hogyan éled meg ezt a helyzetet?

– Mára már kialakult egyfajta napirend, így sokkal könnyebb. Persze nagyon hiányzik a közös zenélés, de arra is sor kerül előbb-utóbb.

 

– Mivel telnek a napjaid?
– Gyerekekkel tanulás, játék. Az uszodát felváltotta most a futás. Online tartom a kapcsolatot a zeneakadémiai tanszakkal, van nyilvános közös óránk is! Gyakorolok, azokon a hangszereken ,amik vannak. Olvasok és már megnéztem 2 filmet is egy hónap alatt 🙂!

 

 

– Otthon hogyan gyakorolsz?
– Most picit több idő van ,,nagyítózni”. Gumilapozom, a nemrégiben elhunyt rudimental pápa, John Pratt 2. kötetéből gyakorlok, fantasztikus! Tanulom a nagyon komplex Al Fresco-t xilofonon, amin végre 5 percnél többet tudok skálázni 😎, illetve most éppen még Telemann: a – moll fuvola fantáziájával foglalkozom vibrafonon.

 

 

– Milyen rövid és hosszú távú hatásai vannak ennek a helyzetnek a zenészekre,
dobosokra véleményed szerint?

– Nagyon sok feladatunk elmarad vagy remélhetőleg csak későbbre tolódik. Nekem a sok csodás NFZ-s koncert mellett az április 5-i Percussion Day a nagy fájdalom, ahol Philip Glass timpani kettősversenyét játszottuk volna Tomohiro Andoval, az Amszterdami Concertgebouw Zenekar timpanistájával. Számomra felfoghatatlanul tökéletes a világ, hiszem azt, hogy minden rendben lesz, most (is) alkalmazkodnunk kell ehhez a szituációhoz… És még valami, ne csapkodjátok túlságosan keményen a gumilapot, mert a hangszer mellett lehet majd meglepetés 😎

 

 

– Mi lesz, ha egyszer vége lesz a vírus helyzetnek?

– Kevesebbet tudok majd skálázni 😉.

De komolyra fordítva a szót, szépen lassan rendbe jön minden, lesznek koncertek, stb, de az biztos más emberek leszünk, mint előtte voltunk.

 

Képszerkesztés:

Lieber Gábor