Banai Szilárd a Dob-Office rovatban

A sorozat tizenharmadik részében Banai Szilárd – a Silhouette and Vinx dobosa, zenekarvezetője, nemzetközi Ludwig, Paiste, Vic Firth endorser, és tanár – mesél arról, hogyan telnek mostanában a napjai, hogyan éli meg ezt a helyzetet.

 

– Szilárd, te hogyan éled meg ezt a helyzetet?

– Furának tűnhet, de pont mielőtt kirobbant a vírus azon gondolkodtam, hogy ha lehetne most picit megállítanám az időt. Április, Májusban vannak a tanszaki koncertek, vizsgák a tanévzárás, ami önmagában is feladat. Ugyanakkor ebben az időszakban van a nyári-tavaszi koncertszervezés hajrája is. Persze borzasztóan hiányzik a menés, ráadásul a májusunk elég erős lett volna, román turné, itthoni koncertek, és a nyáron is jó pár koncert marad el a Silhouette&Vinx zenekarral. Úgy élem meg mindezeket, hogy kaptam időt, lehetőséget egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb szervezőmunkához koncert előkészítéshez. Bízom benne, hogy nem vesznek el a már leszervezett fellépések. Szerintem vagyunk páran akiknek igenis jólesik, hogy némiképp utolérhetjük magunkat. Olyan szinten gyors volt ez a tempó amiben éltünk, hogy talán nem is véletlen ez a kényszerleállás.

 

 

– Mivel telnek a napjaid?

– Online zajlik a tanítás nálam is, elkezdtem újra koncepciózusan gyakorolni. De a múlt héten pl. lecsiszoltam, lefestettem a próbaterem összes külső ajtaját, ablakát.

 

 

– Otthon hogyan gyakorolsz?

– Otthon nem gyakorlok, de szerencsés vagyok, mert a saját próbatermemben van lehetőségem a hangszeremen zavartalanul gyakorolni.

 

– Milyen rövid és hosszútávú hatásai vannak ennek a helyzetnek a zenészekre, dobosokra véleményed szerint?

– Véleményem szerint mindannyiunknak lehetősége nyílik most számot vetni az életével ami mindenkinél más hatásokat jelenthet, engem elsősorban ezek a hatások érdekelnek jelenleg. Azt gondolom alapvetően mindenkire, a zenészekre meg főleg képes frusztrálóan hatni a helyzet. De talán pont ezeken a pontokon való tudatos átbillenés ami által fejlődhetünk. Szakmai szemmel nézve pedig nyilván a legtöbb zenész tisztábban, frissebben fog muzsikálni ez is biztos.

 

 

– Mi lesz, ha egyszer vége lesz a vírus helyzetnek?

– Bízom benne, hogy mihamarabb így lesz és nagyobb baj nélkül leszünk túl az egészen. Abban is bízom, hogy még hálásabbak tudunk majd lenni a kapcsolatainkért, a munkánkért, az egészségünkért. Ugyanakkor képesek leszünk tisztábban látni magunkat, meglátni olyan hibáinkat hiányosságainkat amiket eddig a nagy “zajban”, tempóban kevés esélyünk volt látni. Jó lenne, ha minél több ember tudna ilyen módon új utakat találni.