A sorozat tizennyolcadik részében Góth Tamás – a Pannon Filharmonikusok ütőhangszeres szólamvezetője, a Pécsi Tudományegyetem MK ZMI oktatója, a Percussion Project Pécs művészeti vezetője – mesél arról, hogyan telnek mostanában a napjai, hogyan éli meg ezt a helyzetet.
– Tamás, te hogyan éled meg ezt a helyzetet?
– Először hihetetlen volt. Félelmet keltő. Főleg, ha a szeretteid között van veszélyeztetett korú. Emellett teljes mértékben bizonytalanná vált minden, az egész zenész-lét fenekestül fordult fel. Nehéz volt elképzelni, hogy személyes kontakt nélkül miként lehet folytatni a zenekari munkát és az oktatást. Aztán beleszoktunk a szokatlanba.
– Mivel telnek most a napjaid?
– Zenekari home-office munka, festés, értekezletek, kerítés csiszolás, PFZ (Pannon Filharmonikusok) ütő szólammal szakmai konzultálás, fűnyírás, tanítás, hangszerelés, a teljes kottatáram katalogizálása, gyakorlás, duózás, művek hangzóanyagának elkészítése egyetemi és zeneiskolai diákok részére, a PPP repertoárjának bővítése (Percussion Project Pécs), kíséretek áthangszerelése vibrafonra és marimbára.
…Mint mindig. Egy percet sem unatkozom.
– A tanítványokkal hogyan tartjátok a kapcsolatot, hogyan tudtok dolgozni most?
– Elsősorban videochaten órázunk, emellett felvételeket küldenek a hallgatóim. Néha azonban az is előfordul, hogy komplett kamaraprodukciókat hozunk létre a digitális oktatásnak köszönhetően. A gyerekek hihetetlenül gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez.
Az Egyetemen a vizsgák menetrendjén is változtatnunk kellett idén, hiszen a hallgatóknak – szakmai kutatásaik mellett – videóüzenetben kellett beszámolniuk a tavaszi szemeszterben elvégzett munkájukról.
– Hogyan gyakorolsz ebben a helyzetben?
– „…mint a kisangyal…”
Szerencsére van itthon akkora területem, hogy elfér egy basszusmarimba, egy vibrafon, és a dobfelszerelésem. Külön zenekari célokra vásároltam egy kisdobot (amit most tervezek állatbőrrel felvértezni), és itthon vannak az egyéb kézi ütőhangszereim is. Minden adott az itthoni szakmai munka elvégzéséhez. Egyedül a timpani gyakorláshoz kell elhagynom az otthonomat, ez utóbbit a Kodály Központban, az ütősök számára külön kialakított teremben tudjuk kivitelezni. Itthon duózni is tudunk Eszterrel (Őri Eszter, ütőhangszeres művész, Tamás felesége – a szerk.). Mindez viszonylag nagy tervezést igényel, hiszen van egy másfél éves kislányunk, a videófelvételeink technikai részében azonban nagyon sokat segédkezik a jövőre érettségiző fiam.
– Milyen terveid vannak augusztus 15-ig?
– Gyakorlás. Soook-sok gyakorlás. Hogy kézben maradjon a hangszer. És tervezés. Nyilván előre menekülünk, tervezzük a PPP (Percussion Project Pécs) következő turnéjának koncepcióját. A zenei anyag már megvan, szinte ritkítani kell rajta. Aztán arra is gondoltam, hogy mivel április elsején elmaradt az írógépversenymű a Kodály Központban, melynek szólóját én játszottam volna a PFZ-vel, meg szeretném csinálni ütőkvartettre. Ennek a hangszerelése is folyik.
Ez az időszak egyébként arra is kiváló, hogy az ember pótolni tudja az esetleges hiányosságait. Hogy olyan dolgokhoz nyúljon, amire a mókuskerékben viszonylag kevés idő jut.
És persze szeretnénk elmenni nyaralni.
– Te mit vársz, mi lesz, ha egyszer teljesen vége lesz a vírus helyzetnek?
– Reményeim szerint a művészvilág visszaterelődik abba a mederbe, amely azt megilleti.
És azt is remélem, hogy jelen kényszerhelyzetekből (digitális oktatás, online szakmai együttműködés) profitálni tudunk majd a jövőben.
Megpróbáltam az életemből teljesen kizárni a televíziót. A minap véletlenül mégis belenéztem egy adásba. Ott egy okos ember azt mondta (… a tévében… tehát igaz!…), hogy már soha nem lesz olyan a világ, amilyen a vírus előtt volt. Egy új világ lesz. Talán ezért is nyúltunk Ney Rosauro által Dvorak Új világ szimfóniájához…
