Szabadtéri koncertek

Újabb örömhír az előadóknak és közönségüknek: szigorú feltételekkel ugyan, de ismét engedélyezett szabadtéri rendezvények megtartása, amelyek közül a koncertek sem jelentenek kivételt. A legújabb kormányrendelet részletesen előírja, hogy milyen kritériumoknak kell ehhez teljesülniük a színházi előadások, koncertek, tánc előadások, cirkuszi estek szervezőinek.

A május 28-án megjelent kormányrendelet szerint május 29-e és 31-e között autós könnyűzenei koncertek is tarthatók. (Autós koncert az, ahol “a közönség tagjai a rendezvény helyszínére jutás céljából használt személygépjárműben tartózkodnak a rendezvény során”.)

A nézők mellett a szervezők feladata és felelőssége a járványügyi szabályok betartása, a koncertek alatt is. A védőtávolságtól nem lehet eltekinteni. Tudjuk, hogy nem mindig könnyű megőrizni a fegyelmet például akkor, amikor egy magával ragadó zenei élmény hatása alatt állunk, de ezeket a korlátokat most még egy – reméljük minél rövidebb – ideig figyelembe kell vennünk.

Zárt térben továbbra sincs lehetőség előadás tartására, a vendéglátóhelyeken csak háttérzene szólhat.
Mindenkinek köszönjük megértését és együttműködését (forrás: EJI facebook oldala).