ÜTŐS KIS BESZÉLGETÉSEK 26. – FÖDŐ SÁNDOR

A sorozat egy új interjúval jelentkezett, ezúttal Födő Sándor életútjáról olvashattok a Gramofon weboldalán.

“Sorozatunkban ezúttal Födő Sándorral beszélgettünk a zenész létről, ütőhangszerekről, hangszínekről, Pici bácsiról, színházi produkciókról, s még sok minden másról.

Budai Krisztián

– A Gramofon ezen cikksorozatában ütősökkel beszélgetünk, és az ő dolgaikkal foglalkozunk behatóbban. De te egy különleges “eset” vagy, hiszen sok minden mást is csinálsz. Sándor, te mikor és hogyan ismerkedtél meg az ütőhangszerekkel? Miért éppen ezt választottad?

– Zongoristának tanultam és zongorista is akartam lenni egy jó ideig. 3-4 évesen a családi összejöveteleken amellett, hogy a többi gyerekkel játszottam, ültem a hangfal előtt, hallgattam, ami szólt benne. Édesapám (szintén Födő Sándor – a szerk.) zenész, basszusgitáros, énekes, így mindig hazahozta az aktuális slágerek mellett a legújabb progresszív, jazz, rock stb., hazai és nem hazai zenéket is. Szóval jó zenék szóltak. Chicago, Syrius, Loksi, Police, Pink Floyd és még sorolhatnám… Aztán telt-múlt az idő, a zenei érdeklődésem egyre nőtt, már állami zeneiskolában zongoráztam és közben elkezdtem dobolni is. De az ütőhangszer a legkevésbé sem érdekelt akkor még, nem is tudtam a létezéséről, éppen amolyan rock és doom metal (vagy ‘miacsuda’) arc voltam. Rock  zenét hallgattam-játszottam, mint dobos, és közben klasszikust, mint zongorista. Édesapám ekkor már a N.O. coM.M.ent zenekarban játszott. Saját dalaik mellett a  Bródy-Tolcsvay szerzőpáros is írt nekik, szóval jó zenéket játszottak, jó szövegekkel. Én pedig jártam a próbákra, nagyon tetszett a próbafolyamat, s beszippantott az együttzenélés atmoszférája. Németh Oszkárnak, a Fonográf egykori dobosának köszönhetem az ütőhangszerek iránti szeretetemet. Mert ő volt az, aki azt mondta, hogy itt ül szegény gyerek órák óta a próbán, adok már neki valami maracas-t, csörgődobot vagy valamit. Akkor már érdekeltek ezek a hangszerek, és Oszkár a dob mellett játszik is ilyen ütőhangszereken. Volt ott sok minden, például bongo, cabasa, egy foghíjas chimes és még rengeteg egyéb vicik-vacak, amit akkor nem is ismertem. Ő volt az, aki először megmutatta nekem ezeket. A zenekar pedig testületileg lehetőséget adott, hogy bekapcsolódjak. Mivel dob mellett kellett játszani, ezért teljesen autodidakta módon fölkaptam néha egy shakert, ha úgy éreztem, hogy olyan a dal. Ezek voltak az első lépéseim a zenei életben. Rögtön mély vízbe dobtak, és bizonyos dolgok nagyon korán jól sikerültek. 11-12 évesen vittek magukkal fellépni, ha erre volt lehetőség. Ott pedig ment minden élesben. Hangszerem szinte nem is volt még, főleg Oszkár hangszerein játszottam. De amikor a szüleim látták, hogy ebben több is van, s igazán fontos számomra a zenélés, elkezdtek hangszereket vásárolni, így pedig már 14 évesen zongorán és ütőhangszeren kísérhettem Bródyt a N.O. coM.M.ent-tel a színpadon. Nagyjából így váltam ütőhangszeressé…”

Tovább a teljes cikkre->