Kovács Ádám

Sok magyar megy ki külföldre szerencsét próbálni. Ám nem mindenkinek jön be a kinti lét, most azonban egy sikertörténetet szeretnék nektek bemutatni: Kovács Ádám története következik, akinek az egyik fő mottója, hogy az együttzenélés az egyik legjobb dolog a világon.

  • Ádám, neked mi a végzettség szerinti eredeti szakmád?
  • Eredetileg agrármérnök vagyok, a jelenlegi agrárminiszter volt a konzulensem, amikor írtam a szakdolgozatomat. A méhekről, és a mézről szól a diplomadolgozatom.

 

  • Dolgoztál valaha ebben a szakmában?
  • Nem, soha. 

 

  • Hogy kerültél a percussion hangszerek közelébe? Mi a te utad?
  • Eredetileg mosonmagyaróvári vagyok, és ott nagyon erős az ütő tanszak. 8-9 évesen kezdtem el zongorázni, amit roppant módon nem szerettem, de 3 évet le kellett húznom ott, mert édesanyám azt szerette volna, hogy legyek tisztában az alapokkal, amit így utólag már egyáltalán nem bánok. Sőt, most azt mondom, miért nem nyomta tovább… Aztán 3 év után átmentem klasszikus ütő tanszakra, Bükki Attilához. Ott nagyon megszerettem az ütőzést. Akkoriban nagyon jó volt a kamarazene együttes, volt sok fellépésünk, jártuk az országot. Attila teljesen nyitott gondolkodású volt, nem feltétlenül a klasszikus irodalomból választott darabokat, hanem feldolgozott bármit, például játszottuk Glora Estefan-tól a Conga-t is, nagyon király volt az egész hangulata, jó volt a társaság. A kongát én a kamarazenében szerettem meg igazán. A legtöbbször ez a szólam jutott nekem. A főtárgy órán meg elkezdődött a megszokott vonal: elkezdtem dobolni, dobszerkózni, ment a dallamhangszer, és egyszer csak az volt, hogy én kongázni szeretnék. Nem akartam már szerkózni tovább, eladtam a dobfelszerelésemet, vettem belőle egy pár hangszert (konga, tumba)

 

  • Hány éves voltál ekkor?
  • 16 éves. Szerettem volna Győrbe, a konziba menni, ott továbbtanulni. Attila mondta nekem, hogy az nem nekem való, de menjek nyugodtan, nézzem meg. De ő azt pontosan tudta, hogy a klasszikus az nekem nem fog bekattanni soha. Ezt sosem akartam elhinni neki. Azt mondta, menjek gimibe, és ha leérettségiztem és még mindig szeretném, el tudok menni konziba. Ezért a gimit választottam Óváron, és mellette végig jártam vissza hozzá ütőre, amit nagyon szerettem. Amikor az ütő tanszak lehetőségei elfogytak, Attila beírt kamaratanszakra, hogy továbbra is járhassak. Közben jött a kongázás, és mondta hogy az egyik nagyon jó barátja kongázik. Gyurics Tomi volt ez a nagyon jó barát, te ismered őt?

 

  • Személyesen eddig még nem találkoztunk. De ő zenész körökben egy elég ismert figura.
  • Na szóval az volt, hogy Attila fölhívta Gyurics Tomit, aki akkor éppen hajózott, és a mai napig is hajózenészként, tevékenykedik. Akkoriban nagyon sokan kongáztak – DJ mellett ez nagyon menő volt, virágkorát élte -, és Tomi mondta, hogy rengeteg kanyhallo van, ő ugyan nem tanít, de menjek fel hozzá, és segít hogy hogy kezdjek neki. Felmentem Tomihoz, és megmutatta nekem Giovanni Hidalgo In the Traditions című felvételét VHS-en. Azt se tudtam, mi újság, életemben nem láttam még ilyet… Nem volt még akkor YouTube, teljesen más volt az internet, és az információ elérés. Ezt a videót azonnal át is másoltuk, aztán elkezdtem órákra járni Tomihoz, de csak havi egyszer, mert annyi anyagot adott. Így kezdődött az egész kongázás nálam.

 

  • Hogyan folytatódott a zenetanulás, sima gimiben érettségiztél?
  • Igen, és amikor leérettségiztem, akkor újra előjött, hogy szeretnék menni fősulira zenét tanulni, de Attila ismét azt mondta, hogy ne menjek, mert nincs olyan, ami nekem megfelelne. Akkor még nem volt Kőbánya, mármint volt, csak nagyon dob központú – Tar Gergő barátom az egyetlen akiről tudok hogy elvégezte, de ő is perkás -, nem volt Fehérvár – akkoriban kezdődött -, nem volt semmi olyan zenei továbbtanulási lehetőség, ahol a könnyűzene lett volna a fókuszban perka vonalon. Az egyedüli lehetőség akkor a jazz tanszak volt, ahová viszont az kellett volna, hogy dobból (jazzdob-ból – a szerk.) eléggé ki legyek gyúrva, hogy fölvegyenek. Ezzel nincs is semmi probléma, csak engem a jazzdobolás ilyen mélységekben nem érdekelt. De a jazz ütő tanszaka sem passzolt eléggé hozzám, mert oda meg elég durva dallamhangszerezés kell. Én viszont a rések között voltam. Akkoriban kinéztem magamnak Rotterdamban a Codarts nevű egyetemet, nem tudom hallottál-e róla?

 

  • Sajnos eddig még nem, de utána fogok nézni (a cikk írása közben megtörtént, egy csoda az a hely – a szerk.).
  • Az a lényeg, hogy nekik van afro-kubai, meg brazil ütőhangszeres tanszakuk is…

 

  • Atyaúristen…
  • Ugye (nevet…)? Nagyjából olyasmi szisztéma, mint a Berklee. 1 év után lehet szakosodni, kubaira, vagy bármire. És ezt tökre nézegettem, de volt egy probléma. A tandíj 10000 EUR körül van…
  • Az rengeteg pénz, főleg magyar pénztárcával.
  • Éreztem is, hogy ez megint nem fog összejönni. És azt mondta akkor anyukám, aki a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetem Állattenyésztés Intézetének az intézetigazgatója volt, valamint professzor, és az MTA tagja, hogy menjek oda az agrárra, bár tudja hogy engem ez nem érdekel. De legalább kezdjem el, tanulok valamit, és emellett tudok zenélni is, mint előtte, és ha netán közbejönne valami zenei dolog, akkor meg a zenével megyek tovább, nem az egyetemmel. Gondoltam mi bajom lehet, hát elkezdtem az agrártudományi egyetemet. Utólag ez egész vicces. Az egyetem mellett pedig Pesten voltam heti 3-4 napot próbákon, meg egyebeken. Mert egyébként Gyurics Tomi beajánlott Lucio-hoz (Lucio Dominguez – a szerk.), akkor alapított a Cuba Ritmo-t. Őt hívta kongázni, de Tomi a hajó miatt nem tudta vállalni, így engem ajánlott be maga helyett. Eleinte ő volt a Fiesta-ban is. De amikor kint volt hajón, akkor meg kellett egy helyettes. Szóval úgy indult ez az egész, hogy amikor ő nem volt, akkor én helyettesítettem. Eleinte 9 hónapot volt kint, 3 hónapot itthon. Az összes otthoni melót odaadta nekem. Bízott bennem, és ha mondhatom ezt, ő volt az én “mecénásom”. Ez segített otthon elindulni a zenei életben.

 

  • Kinél folytattál még tanulmányokat?
  • Amikor itt lakott Shango (Dely Shango – a szerk.), jártam hozzá órákra. Mindeközben akkoriban volt az óriási diszkó őrület, játszottunk a Cuba Ritmo-val hetente egyszer a Jam Pubban ahol salsa est volt, heti egyszer meg az Alcatrazban. A lényeg, hogy minden héten volt valahol salsa est Budapesten, és élő zenekarok voltak.

 

  • De végül miért mentél el Budapestről?
  • Tök jó szájízzel hagytam ott Pestet, semmi bajom nem volt. Ezek után mentünk ki Angliába, és ott elkezdődött egy teljesen más történet.

 

  • Mit tapasztaltál odakint?
  • Az első dolog, amire odakint rájöttem, hogy Magyarországot nem jegyzik. Mondhatsz bármit, de amíg nincs lehetőséged “úgymond” beállni egy zenekarba és megmutatni amit tudsz, addig meg sem fogják nézni a referenciáidat, nem fogják elolvasni az önéletrajzodat, meg semmit.

 

  • De miért lehet ez így? Mi ennek az oka?
  • Teljesen más a piac. Nagyon nagy, egy 70 milliós ország, minden arra van kihegyezve, hogy ami ott sláger, az bárhol a világon sláger. Nekem ez itthoni fejjel furcsa volt. Magyarország egy 10 milliós ország, de ha ott megcsinálsz egy slágert, az csak ott lesz sláger, az nem lesz világsláger soha. Régebben megismerték a zenéinket a keleti blokkban, de az más okokból volt. Idő kellett, hogy ehhez hozzászokjak, mivel nem úgy működnek a dolgok, mint otthon. Viszont ami roppant mód szimpatikus, hogy mindenki nyitott. Mindenki segítőkész, mindenki szóba áll veled.

 

  • Mi volt a megoldásod erre, hogyan tudtál továbblépni?
  • Arra jöttem rá, hogy kellene egy olyan referencia, amit ott is elismernek. Így elmentem egy meghallgatásra, egy hajóra. Ezt meg is kaptam. Ez egy amerikai luxushajó volt, ahová a show zenekarba kerestek perkást. Ez arról szólt, hogy délután volt egy próba egy vendégelőadóval, este meg vele van a show, de minden nap más. Ez egy elég jó iskola volt az olvasásra nézve. Megcsináltam ezt a fél évet, utána visszamentem Angliába. Amikor visszakerültem, akkor voltak kisebb zenekarok, erre-arra. Majd egyszer felhívott Dörnyei Gábor, akivel még otthonról ismertük egymást, mert anno volt, hogy a Kaszas Petit ő helyettesítette a Fiestában. Párszor játszottunk együtt. Aztán egyszer felhívott azzal, hogy csinálja a Michael Jackson Thriller show-ját. Mivel akkor halt meg Jacko, totál pörgött az egész, és akarnak még indítani egy európai turnét, és oda keresnek perkást. Emlékezett rá, hogy valamennyire tudok zongorázni is, és ezen a turnén a perka mellé zongorázni is kell. Nem olyan durva, de bizonyos akkordokat le kell tudni fogni bizonyos számokban. Megkaptam a munkát, és aztán 2,5 évig ezt csináltam. Világkörüli turné volt, Dél-Afrikától Kínáig voltunk mindenhol. Ez végül nagyon sok kaput kinyitott nekem. Akkor kaptam különböző endorzmenteket. Nyilván egy hangszercégnek érdeke, hogy minél több ember ismerje meg a brand-jüket.

  • Ez mikor volt? Hanyas évben járunk most?
  • Ez 2009-ben volt. Ez azért volt nehéz időszak, mert a 2008-as válság után az összes cég meghúzta a nadrágszíjat 2-3 évre. Akkor ment ez az adok-veszek, majdnem mindenki tulajdonost cserélt. Az LP átkerült a Fenderhez, és itt Angliában megvannak a kizárólagos forgalmazók, gondolom ez Magyarországon is így van. Érdekes volt, hogy amilyen endorzmenteket megkaptam, ott egyenesen az anyacégnek írtam. Az a másik dolog, hogy ez nem úgy van, hogy csörög a telefon, és megkérdezik, hogy Ádám, nem akarsz ezeken a hangszereken játszani?

 

  • Például az LP esetében ez hogy történt?
  • Írtam az anyacégnek, ahonnan válaszolt Steve Nigohoisan ő volt az Artis Relation Manager, több mint 30 éven keresztül dolgozott az LP-nek. Megírtam, hogy csinálom a Thriller turnét, és hogy nagyon szeretem, és használom a hangszereiket. De azt is megírtam, hogy nem ingyen hangszereket szeretnék, hanem ha kell valami, akkor valamiféle kedvezményt kapjak de ha beleférek a keretbe az egy alom lenne… 

 

  • Egyébként hogyan kezdődött nálad ez az egész?
  • Ez az egész endorzerkedés a Vater-rel kezdődött, először velük vettem föl a kapcsolatot. Van nekik egy ütőjük, a Karl Perazzo Drumbale modellje, ezt én nagyon szeretem, azóta is használom. A show-ban is ezt használtam, írtam is nekik emiatt. Az amerikai anyacéggel leveleztem, egyből válaszoltak is, kérdezte a művész kapcsolattartó – Chad Brandolini -, hogy cserébe mit tudnék kínálni? Azt ajánlottam fel, hogy ezt beírom az önéletrajzomba, és a Thriller Show úgy ment akkor, hogy volt egy kiadvány, amiben minden tagnak benne volt az önéletrajza, hogy mit csinált addig. Ezt előadásonként sokan vásárolják, igy volt egy kölcsönös üzlet… Így kerültem kapcsolatba az angliai disztribútorral az Active Music-kal, és Jamie Corryval az angliai artist relation managerrel aki nagyon fain csávó.  De hozzáteszem azt, hogy sosem kértem olyat, amire nem volt szükségem. Oda kell erre figyelni, mert egy cég bizalmával úgy gondolom nem szabad visszaélni, meg senkiével sem. Hosszú távon ez biztos, hogy nem működik.
  • Amikor vége lett a turnénak, visszamentem szabadúszóba, különböző zenekaroknak, stúdióknak és különböző produkcióknak dolgoztam.
  • Aztán 2012-ben az Oroszlánkirály produkció indított egy turnét. Elmentem a meghallgatásra, és megkaptam a munkát. Egyébként az Oroszlánkirályt a Broadway-en az LP támogatja hangszerekkel. Az a jó ebben a produkcióban, hogy 3 perkás is van, az egyik a zenekari árokban van, neki főként dallamhangszerei vannak. A másik kettőnek hibrid cucca van, ők fenn vannak a páholyban, és egyfolytában részei a produkciónak. Amit még érdemes megemlíteni, hogy a londoni Oroszlánkirályban az egyik perkás az Thomas Dyani volt.

 

  • Ő egy hihetetlenül jó perkás, nagyon szeretem a játékát!
  • Igen, az, az akkori Incognito lemezeken, vagy a Mezzoforte-ban, vagy éppen Shakira-val játszott, “brutáljó” perkás csávó. Ahová kőkemény groove-os perkás kellett, oda őt hívták.
  • Bocsánat, kicsit csapongok, de vissza kell ugorjak kicsit az időben.

 

  • Semmi gond, követhető, ne aggódj.
  • Amikor leszálltam a hajóról, akkor azt gondoltam, legközelebb csak akkor megyek, ha nagyon muszáj. Jó volt minden, nem öt órákat kellett játszani egy nap, 1 próba, 1 előadás. Tök jó volt a zenekar, tudtam gyakorolni. Volt egy brazil jazzgitáros, Felipe Coelho. A szerzodesunk végére már volt egy duónk vele a hajón, a könyvtárban játszottunk kőkemény jazzt, meg flamencot. Mindig igyekeztem mindenben megtalálni a pozitív dolgot. Szóval amikor leszálltam a hajóról, írtam egy e-mailt Sola Akingbola-nak, a Jamiroquai perkásának.

 

  • Ő is egy nagyon nagy forma, szeretem az ő játékstílusát is.
  • Így igaz, hasonlít az ízlésünk… Szóval megírtam az e-mailt, leírtam ki vagyok, mit csinálok, Angliában élek, és szeretem a játékát, jó lenne találkozni. Sola másnap visszaírt, hogy jövő héten próbál a Critical Mass nevű zenekarával, és menjek le a próbára. És képzeld el, hogy a Karl Vanden Bossche dobolt – aki egyébként Sade-nak, Brand New Heavies-nek a perkása -, Sola énekelt, és egy Satin Singh nevű fickó – aki talán Magyarországon nem túl ismert – kőkeményen kongázott, ő egyébként a latin zenében nagyon ott van a londoni berkekben. Ők hárman a “krém”, és ott voltak egy teremben. Nem is akartam ezt elhinni. Mindenkivel számot cseréltünk. Az elején Oxfordban laktam, Karl pedig Redingben, ami 40 perc Oxfordtól. Szóval közel. Mondta, hogy menjek át párszor, van egy stúdiója, ott tudunk jammelni. Így az elején Karlhoz jártam át havi egyszer, amikor épp nem turnézott, és órákon keresztül játszottunk a stúdióban, ami hatalmas dolog volt. És nála is volt egy olyan, mint korábban Gyurics Tominál, hogy mivel rengeteget turnézik például David Sanborn Banddel, Gorillaz-zal, ezért amikor turnézott, engem ajánlott azokba a zenekarokba, ahol ő lett volna. Kaptam tőle egy csomó munkát, ami azért is jó volt, mert ő mindig nagyon jó zenészekkel játszik.
  • És akkor innen kanyarodunk vissza az Oroszlánkirályhoz. Ekkor írtam az LP anyavállalatának, 2012-ben, szerettem volna valami endorzmentet összehozni. Vissza is írt az Artist Relation Manager, Steve Nigohoisan az USA-ból, de mondta, hogy akkor nem voltak abban a pozícióban, hogy ingyen adjanak hangszert bárkinek is, mert változnak a dolgok. Éppen ekkor vette meg a céget a Fender. Mindenesetre adtak egy nagyon durva kedvezményt. Na és ekkor bevásároltam mindent, így fizettem 4500 EUR-t a kedvezményemmel… Amit láttam a katalógusban, azt megvettem. Nagy lehetőség volt. Aztán csináltam az Oroszlánkirályt 2,5 évig. Egyébként nagyon fontos dolog, hogy milyen a helyi disztribútor. Az történt ugyanis, hogy elfogytak a dobverőim. Mindeközben a Vater dobverő elkerült az Active Music-tól, és az új disztribútor nem vette át az endorzereket. És újra meghirdette a programot, jelentkezni kellett. Addig minden rendben volt, és újra le kellett írni mindent, hogy ki vagy, mit csinálsz, kicsit kellemetlen volt ez az egész. Ugyanez volt az LP-nél is, az volt, hogy kezdődött egy turné Brendan Cole-lal (új-zélandi táncos), és a 15 tagú élő zenekarával. Visszajeleztek, hogy épp most árulják a céget, visszamegy a Gewa-hoz, DW-hez. Zajlanak a tárgyalások, jelen pillanatban nem tudnak semmit adni. De ha lement az üzlet, továbbítják a kérésemet. Kb. 2-3 hónapig nem hallottam felőlük semmit, így ráírtam az anyavállalatra. Ez 2-3 éve volt, és ez volt az én nagy szerencsém, mert teljesen lecserélték az Artis Relation-t. Volt az LP-nek egy nagyon rossz 5 éve, ami a túlélésről szólt, senki nem figyelt igazán a művészeikkel való kapcsolatokra. Aztán felépítették ugyanazt a családot, közösséget, ami volt régen. Lett egy nagyon jó manager-ük, visszahívtak engem, nagyon komoly feltételekkel, felkerültem a website-ra, kaptam artist profilt is, satöbbi, satöbbi. Pár éve ünnepelte a cég az 55. jubileumát, elhozták Londonba Hidalgo-t is, nagyon jó volt, kis zártkörű üdítőzés. Választottak egy nagyon jó képviselőt Angliába, viszont itt már nincs se raktáruk, se hangszerük. Minden Németországon, a Gewa-n keresztül megy. A raktárakat leredukálták, inkább nagyobb gócpontok vannak, és sokkal jobban odafigyelnek az embereikre. Aztán bekerültem a Magic Radio élőzenekarba, ők évente kétszer-háromszor összeraknak egy nagyobb koncertet, ahová különböző sztárokat hívnak, pl. Rick Astley, Robbie Williams, és az ő dalaikat játszuk velük, ami élőben megy a rádióban.
  • De dolgoztam sokat a Ladysmith Black Mambazo-ban is, volt olyan album, amin én is dolgoztam, és Grammy jelölt lett. Hál’ Istennek szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon sok jó zenésszel dolgozom.

 

  • Mi volt a célod, amikor kimentél Angliába?
  • Amikor kijöttem, az volt a célom ami otthon is előtte: hogy minél több zenésszel tudjak együtt dolgozni, minél több embert ismerjek meg, és zenéljünk együtt. Mert ez a legjobb – az együttzenélés.

  • Mivel foglalkozol most? Koncert nincs, tanítasz esetleg?
  • Itt is beütött a Korona, március óta nem játszottam semmilyen koncerten. Nem tanítok, bár sokan mondják, hogy taníthatnék… De én úgy vagyok ezzel a kérdéssel, hogy tanítson az, aki előtte is tanított. Ha te tanítasz, taníts. Ha koncertezel, koncertezz, ha stúdiózol, stúdiózz. Tökre hiszek abban, hogy nem lehet mindent. Óriási probléma, hogy sok ember mindent akar, de azt nem lehet, el kell dönteni, hogy mit szeretnél, és arra kell fókuszálni. Be kell azt látni, hogy a teljes zeneipar megváltozott. A popzene, vagy a lemezfelvételek, a kiadók, a szerződések, és még sorolhatnám. Szabadúszó zenészként, és direkt nem használom a session szót, mert nincs igazán ilyen, mivel az Abbey Roadon van 10 session, ebből 9 hollywood-i filmeknek megy, és mind a 10-re ugyanazokat az embereket hívták meg az elmúlt 30 évben. Tehát nincs már az a session, ami volt a ‘90-es években. Mivel nincs lemezvásárlás, nincs pénz lemezt csinálni. Így a kiadók sem tolják a lemezekbe a lóvét. 

 

  • Persze, nincs ennek így értelme.
  • Arra vagyok kíváncsi, hogy a streaming szolgáltatók mikor jönnek elő azzal, hogy kiadóként is működnek majd? Ez a következő logikus lépés, hiszen a kiadók ezt nem bírják, nem éri meg. Zéró eladás van, a stremaingben meg mondjuk 6 milliárd… Szóval itt biztosan változások lesznek, úgy mint pl. a filmiparban ahol például már vannak a Netflix sorozatok filmek. Visszatérve a korábbiakra, én hiszem azt, hogy mindenkinek arra kell fókuszálnia, amit igazán akar. Volt most nemrég egy zoom-os mesterkurzusom (2020. 12. 06-án), ezt leszámítva meg itthon veszek fel hanganyagokat. Összejött most egy formációnk, az a neve, hogy Output / Input. A zenekarvezető Melvin Davis, ő Chaka Khan zenekarvezetője, Lee Ritenaur basszerosa…

 

  • Te jó ég…
  • Igen! Kijött az új szólólemeze, azon perkázom, illetve az Output / Input-tal 3 hetente jönnek ki különböző feldolgozásszámok. Tehát itthoni stúdiózás van. Az egész átformálódik, mert 2020.  márciusa előtt a bevételeim 80%-a az élőzenéből volt. Ezt azért itthoni stúdiózással lehetetlen helyettesíteni. Eleve ha igazán jót akarsz, el kell menni egy igazi stúdióba, ami arra van kialakítva. Az akusztikus hangszereknek kell tér, és természetesen megfelelő mikrofonozás, hangmérnök, stb.

  • Mi a helyzet a családoddal? Mesélnél egy kicsit róluk?
  • Van egy kisfiunk Ábel, ő most 7 éves, és van egy kislányunk Anna, ő most januárban lesz 5 éves. 4 évesen kezdték az iskolát, ők már kint születettek. A feleségem is magyar, anno együtt jöttünk ki.

 

  • Szintén zenész?
  • Nem, ő könyvelő. Ezáltal úgymond kiegészítjük egymást.

 

  • Most hol éltek Angliában? Melyik városban?
  • Lent vagyunk délen, Brighton-ban. Közel van London, és van tengerpart. London 40 perc vonattal. Kocsival kicsit zúzós, mert a forgalom az brutál… Londonban van egy raktáram, ahol vannak hangszereim, itthon is vannak, nagyon sok helyen van nagyon sok hangszerem, (nevet)… Azért van így, mert ha van egy turné, akkor azt úgy csinálja az ember, hogy felrak egy szett hangszert a turné kamionra, meg van egy szett itthon is, és van még egy Londonban, hogy ha az üres napokon bejönne egy stúdió, egy extra fellépés…

 

  • És hogy meg tudd csinálni.
  • Ja ja ja. De hogy jutottunk most ide?

  • A lakóhelyetekről beszélgettünk.
  • Ja igen, Brighton. Ez egy kis művész város. Otthon leginkább Pécshez tudnám talán hasonlítani. Ha Amerikát nézem, akkor meg olyan, mint San Francisco. Teljesen liberális a hely, ami nyugaton még továbbra is pozitív dolognak számít, mindenki laza. A másik érdekes, ami sokat elárul a városról, hogy ez a melegek fővárosa Európában. Van egy külön városrészük, az is lehet, hogy majd ide költözik pár magyar befolyasosabb figura is a kozeljovoben, sohasem lehet tudni…
  • Általában amúgy minden Londonban történik – Magyarorszagon is hasonló, minden Budapesten történik -, de amióta család van, nem akarunk Londonban élni. Sokkal jobb itt, le lehet menni a partra sétálni, szörfözni, vagy a környező erdőkbe, ez egy sokkal családbarátabb hely. Londonban jó dolgozni, meg alkotni, de családdal élni nagyon kemény. Illetve ott is vannak élhető helyek, de az megfizethetetlen számunkra. Anglia nagyon “osztálytudatos”, megvan, hogy ki hol lakik. De ami szimpatikus, hogy ez sosincs éreztetve, mindenki emberszámba van véve. Végülis demokrácia van tobb mint 300 éve…!

 

  • Mik ezek a karkötők, amiket mostanában készítesz? A facebook oldaladon lehet is velük találkozni?
  • Elkezdtem egy kis non-profit kampányt, ezekkel a karkötőkkel. Ha megvásárolod akkor a profit a “Segits a Zenészeknek Alapitvanynak” megy. Nehéz időket élünk, bár én nagyon szerencsés vagyok, de sajnos nem mindenki az. 2007 óta ez az ország befogadott mindenféle megkülönböztetés nélkül. Azóta sikerült világsztárokkal és Anglia legjobb zenészeivel együtt zenélnem a színpadon és a stúdióban egyaránt. Most szeretnék segíteni és adni egy kicsit azoknak a zenészeknek akik rászorulnak…

 

  • Köszönöm a tartalmas beszélgetést, és további sok sikert Ádám, nagyon büszkék vagyunk rád itthon!

 

Ádámról bővebben:

adamspercussion