Újraindult a RitmusDepo

Nagy várakozással nézünk szembe az előttünk álló időszaknak. Ahogy néhány hete már tájékoztattunk Benneteket, most valóban újraindul a RitmusDepo portál.

Amikor Kardos Zsuzsa, a Depo létrehozója bejelentette, hogy véget ér az oldal, sok magyarországi dobos publikálta gondolatait és érzéseit ezzel kapcsolatban. Közöttük volt Borlai Gergő, Szendőfi Péter és sokan mások is. 

Gergő szerint a RimusDeponak “kijárt volna az örök élet és nem abbahagyni kellene, hanem még erősebbé csinálni”. Tökéletesen együtt éreztünk ezzel a mondattal és ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk, ha ez a közösség tovább élne és lélegezne.

Vettünk hát egy nagy levegőt és…

… és belevágtunk.

Az új RitmusDepo

Akkor hát rántsuk is le a leplet magunkról 😊

A brandet és a portált jómagam, Szöllős Gergő vettem át Fazekas Csaba barátommal. 

Csaba gitáros, dalszerző és producer, aki nemrégiben költözött haza Belgiumból, én pedig dobosként és dobcsereberével,próbateremmel,stúdióval vagyok jelen a körforgásban.

Fontosnak tartjuk, hogy a szakmaiság fejlesztése és tovább erősítése céljából a honlapot zenészek készítsék és üzemeltessék és igyekszünk minél több hazai dobost és zenészt bevonni a munkába.

Ha esetleg érzel magadban kedvet és motivációt, hogy ebben segíts minket, kérlek ne titkold el és jelezd nekünk a info@ritmusdepo.hu email címen.

A közösségben van a jövő

A RitmusDepo eddig is azért lehetett ilyen sikeres és vívhatta ki Magyarország legismertebb dobos honlapja címét, mert Ti aktívan részt vettetek benne. Igazából ez a Ti érdemetek a sok fórum hozzászólással, apróhirdetéssel és egyéb közreműködéssel.

Reméljük, hogy ez a jövőben fikarcnyit sem fog változni, de szeretnénk a véleményeteket kérni sok mindennel kapcsolatban és még jobban bevonni Titeket. Olyan szakmai felületet készülünk létrehozni, amiben Ti is részt vesztek és a magatokénak érezitek. Éppen ezért a közeljövőben néhány kérdőívet küldenénk Nektek (nem lesz gyakori, mi is utáljuk a spammelőket), hogy láthassuk, mi az, amit igazán szeretnétek kapni a Depotol.

Ha már jövő, milyen változásokat tervezünk?

Ez a legizgalmasabb része a dolognak. Rengeteg ötletünk van, amikből néhányat megosztanánk most Veletek.

Sok extra szolgáltatást tervezünk bevezetni. Mindegyik kialakítása rengeteg munkát és erőforrást vesz igénybe, ezért többlépcsős ütemezésben gondolkodunk.

Visszagondoltunk azokra az időkre, amikor a zenélést elkezdtük és máris belefutottunk két tényezőbe, amiért nagyon hálásak lettünk volna annak idején, ha rendelkezésre álltak volna.

Oktatás

Az első a folyamatos szakmai fejlődés biztosítása és a motiváció fenntartása. Valljuk be őszintén, nagyon fontos, hogy fogja a kezünket egy hozzáértő szakmai vezető, legyen az személyes vagy akár online. Olyan személyekről beszélek, akik kiválóan játszanak és azt is tudják, hogyan lehet hatékonyan tanítani.

Ezért eldöntöttük már a legelején, hogy segítséget próbálunk nyújtani Nektek ebben, legyél bármilyen szinten az utadon. Szeretnénk választási lehetőséget adni Nektek ebben, hiszen aki szimpatikus valakinek, nem biztos, hogy másnak is az.

Tábor

Terveink között szerepel elindítani a RitmusDepo zenei táborunkat, ahol elvonulhatunk mi dobosok, tanulhatunk, egymással muzsikálhatunk akár színpadi körülmények között (igen, jól sejted, nem csak dobosok lesznek ott az oktatók részéről, hanem más zenészek is, hogy kisebb formációkat alakíthassunk) és izgalmas workshopokon vehessünk  részt, mindezt kellemes környezetben, a világtól kicsit távol.

Lehetőségek és elérhetőség biztosítása

A másik, szintén kritikus fontosságú dolog aminek nagyon örültünk volna anno az, hogy valaki lehetőséget biztosítson a megjelenésre és összehozza a zenészeket egymással, a szakma egyéb részével (producerek, hangtechnikusok, menedzserek stb.) és azokkal a helyszínekkel, ahol élőzene,felképési lehetőségre van mód,megfelelő körülmények biztosítása mellett.

Éppen ezért tűztük ki azt a hihetetlenül magas és összetett célt, hogy létrehozzuk Magyarország zenész térképét, ahol a zenészek és élőzenei helyszínek egymásra találnak. Erről még lesz majd szó későbbi cikkünkben.

Élő beszélgetések és chat csatornák

Nagyon fontosnak találjuk, hogy ez a közösség éljen és lélegezzen. Épp ezért szeretnénk csatornákat biztosítani ehhez Számotokra, ahol akár írásban, akár szóban tudtok majd egymással kommunikálni.

Kedvezmények

Igyekszünk minél több gyártót felkeresni és kedvezményeket biztosítani Számotokra a hangszerpark és egyéb eszközök (pl. mikrofonok, dobverők, szoftverek) vásárlásához, fejlesztéséhez.

Elhozzuk az ország legjobb zenei képzéseit

Mint erről már ebben a cikkben korábban beszéltünk, a tanulás, fejlődés kiemelten fontos számunkra. Igyekszünk az ország legjobb képzéseit elhozni Nektek, legyen az akár dobos képzés, akár egyéb (például hangmérnök tanfolyam). Ebben is szeretnénk Nektek anyagilag segítséget nyújtani, kedvezmények biztosítása formájában.

Mit gondolsz?

Amint látod, igen szép jövőképet sikerült felfestenünk és szívből reméljük, hogy mindez a közeli jövőben meg is valósul, azonban ehhez szükségünk van Rád is. A következő posztban részletesen is megosztjuk Veled, hogyan tudnál ebben részt venni, ha szeretnél ennek részese lenni és segíteni munkánkat.

Addig is, kérlek oszd meg a gondolataidat azzal kapcsolatban, hogy mit gondolsz ezekről a tervekről, Véleményed a világot jelenti számunkra, és természetesen oszd meg dobos társaiddal azt a hírt is, hogy Újraindult a RitmusDepo’

Szeretettel,

Szöllős Gergely és Fazekas Csaba

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak