Dixon Chaos

Dixon Chaos

Voltak azok a mámoros nyolcvanas évek, amikor már nem (vagy legalábbis nem sokáig) zárták börtönbe a szókimondó, renitens zenekarok tagjait. Ez csak azért jutott eszembe, mert az első találkozásom egy Dixon cuccal valamikor 1988 táján történt, egy igazi rendszerellenes punk csapat koncertjén. Az akkori kelet-európai hangszerek között valódi kuriózumnak számított egy ilyen példány, irigykedtem is kellően a gazdájára, aki a láthatóan masszív, és kifejezetten jó hangú szerkóján büszkén mutatta a „médintajvan” táblát. A cég a mai napig működik, és bár mostanában előrukkoltak néhány, magasabb kategóriába sorolható szériával, azért én a biztonság kedvéért a kezdőknek szánt Chaos szériát vettem górcső alá.

A testek

Úgy illik, hogy egy efféle felszerelés tartalmazzon mindent, ami első nekifutásra szükséges lehet egy ifjú titán zenei fejlődésének korai szakaszában. Ennek megfelelően a PODCH522TAM kódjelű fúziós cumó két kartondoboza a következőket rejti: 22×16” nagydob, 10×8”, 12×9” tamok, 14×14” állótam, 14×5,5” fa pergődob; négy darabos állvány szett (ezekről bővebben később, a vasak bemutatásánál), illetve egy ajándék dobszék, és egy pár 14” lábcin, valamint egy 16” beütő cintányér.

A faanyagok meglehetős igényességről árulkodnak, mert a tervezők a nyír és hárs kombinációját választották, amely összetétel egy ilyen kategóriájú szett esetében a vártnál jobb hangtulajdonságokat vetít előre. A 9 rétegű, 7,2mm vastagságú testek köralakjára nem lehet panasz, az első rétegnél kezdődő felfekvő élek szépen kidolgozottak, a belső felület simára csiszolt, és vékony fedőlakkal kezelt. A külső borítás fóliája fényes fekete, melyen igazán pompásan mutatnak a Dixon új tervezésű, tízágú csillagot formázó (így „ötletesen formabontónak” is nevezném) típusjelző táblái.

Azért a szokásos „gyenge pont” itt sem marad el: bőrök terén bizony nem kényeztet bennünket a gyártó. A lábdob felirat nélküli clear ütőbőre és fekete alapon jókora fehér logóval ellátott frontbőre vékony is, nomeg kihagyták belőlük a tompítógyűrűt… A tamok szintén noname átlátszó nejlonjai nem tűnnek túl meggyőzőnek, a pergő a jól megszokott szokásos festett fehér ütőbőrt és vékony rezóbőrt visel, valójában ezek ketten a tűrhető kategóriát erősítik.

A vasak

A Dixon, mint olyan, ha nem gyártana dobcájgokat, valószínűleg a fém alkatrészek gyártásából is simán megélne. Alapvetően még ennél a szettnél sem tudok minőségi oldalról komolyan belekötni az összetevőkbe, hiszen a kissé régies (első pillantásra a hajdani Slingerland babák jutottak róluk eszembe), csepp formájú csavarházak ugyanannyira rendben lévőnek tűnnek, mint a lábdob jól pozícionálható lábai (végük gumiról fémtüskére váltható), vagy a duplaszáras tamtartó, mely számos más cég dobjainál is bevált már. A tamtartók persze memóriabilincseket viselnek a beállítások rögzítése céljából, az állótam lábai pedig – ez gyakorta szokott gondot okozni ebben az árfekvésben, de esetünkben szerencsére szó sincs ilyesmiről – igazán impozánsak látványukban, illetve használat közben gond nélkül bizonyítják nagyfokú stabilitásukat.

A tamok és a pergő kávái 1,6mm vastagok, a sodronyváltó sima működésű, egyszerű darab, de egy „tervezési anomália” folytán folyamatos gondozást igényel (a mozgó részeket ajánlott rendszeresen kenőzsírral ellátni a jelentős kopás elkerülése érdekében). A sodrony nem túl jó minőségű, a bőrök cseréjekor illendő ezt is egy profibbra cserélni. A lábdob fémkávái pont olyanok, mint a hasonló cuccok lábdobjain található kávák az utóbbi 20 évben, a szimpla kávafogó karmok segítségével megbízhatóan hangolászhatunk kedvünkre.

A felhasználók körében nagy fontossággal bír, hogy a szetthez kapott állványzat miként szolgálja ki az idők múlásával egyre növekvő igényeket. Gondoljuk csak el, hogy egy tinédzser dobos kolléga milyen sok fizikai és technikai fejlődésen megy keresztül már röpke egy év alatt is! Súlyponti kérdés tehát, hogy mindazok az elemek, amelyek erőteljes terhelésen mennek keresztül, hosszan bírják a gyűrődést. Átlagos használat mellett (persze relatív, hogy kinek mi az átlagos) a lábgép és a duplalábas lábcinállvány tartósnak tűnik, működésük csendes, kopásnak kitett részeik vélhetően jó sokáig probléma nélkül üzemelnek majd. A pergőállvány racsnis szögállítása szokványosnak, mondható, a gémes állvány könnyebb súlyú cintányérokat magabiztosan tarthat, szintén duplalábas kivitelben készülnek mindketten.

A hangok

Mielőtt félreértésekbe esnénk, tisztázzuk: igenis fontos, hogy ifjonc kollégáink könnyen boldoguljanak választott hangszerük hangolásával. Ehhez kapcsolódik, hogy a kezdőknek szánt dobok valójában mindössze abban térnek el felső kategóriás (és sokszorosan magasabb árfekvésű) társaiktól, hogy hangolási tartományuk szűkebb. Mert legalább egy olyan beállítás biztosan elérhető, ahol – természetesen a felhasznált fa és a bőrök függvényében – legalábbis elfogadható megszólalást produkálnak.

A lábdob, vastagsága és mérete alapján már a gyári bőrökkel is egészen rendben lévő csattanást és rövid utózengést mutat, érdekes (viszont ebben a piaci szegmensben nem ritka), hogy ha nagyon lazára engedjük az ütőbőrt, élettelenné válik a hang, míg némileg feszesebb beállítással szinte virgonc módon erőre kap. Sokadszor emlékeztetnék mindenkit, hogy ez egy tanuló cájg, és így az átlagos vásárlók anyagi kerete általában nem túl bőséges, mégis: jó minőségű bőrök csodákat művelnek egy ilyen dobbal. A méltán népszerű Remo Powerstroke 3 például drámai módon növelte az amúgy nem túl erőteljes mélytartományt, és mivel elég „száraz” a test saját hangja, egy tompítógyűrűs, légzőlyukkal ellátott frontbőr alkalmazásával még a szokásos belső tompítás is feleslegessé vált!

A tamok szintén nem bővelkednek az utózengésben, viszont azok a fránya bőrök nem engedték, hogy kellően leengedjem őket, mert lazára hagyva itt is az a sírontúli tompaság vált uralkodóvá. Feszesebb hangolásban vidáman csengő, és továbbra is gyorsan elnémuló hang az eredmény, így, mivel ezek fúziós méretek, teljesen kielégítő az első benyomás. Más kérdés, hogy meddig tart egy ilyen vékonyka ütőbőr, úgyhogy itt is azt javaslom, az első néhány hét gyakorlással töltött ideje után dobjuk ki azokat a gyári nejlonokat, és tegyünk duplarétegű bőröket a helyükre, mert így egészséges, kerek, és jól kezelhető tamhangokat mondhatunk majd magunkénak. Az állótammal kapcsolatban a fentiekkel gyakorlatilag teljesen megegyező a véleményem, de hozzá kell tegyem, a 14” méret esetén épp határeset az a megoldás, mely szerint hat hangolócsavarral vagyunk kénytelenek beérni a szonikus hatás optimalizálása közben. A duplarétegű bőr alkalmazása itt sem fog a dob hátrányára válni…

A mai kezdő pergők valójában mind egy kaptafára készülnek, és ez tulajdonképpen nem is rossz dolog. Teljesen egyszerűen, és könnyedén lehet egy ilyen 14×5,5”-os méretű fatestből ízléses hangot előcsalogatni; gyári bőrök ide, vagy oda, semmi nem gátolja az embert abban, hogy egy gyorsan reagáló, viszonylag magas tónusú, és átlagosan érzékeny pergővel gyilkolja a szülők és a szomszédok idegrendszerét. Az ütőbőrt azért lesz érdemes előbb-utóbb lecserélni, mert nem eléggé vastag, tehát gyorsan kinyúlik, kihólyagosodik majd a közepe, a sodronyt meg azért, mert nem túl jó minőségű. Amint új, és minőségi darabokkal váltjuk fel a gyáriakat, meglepetésszerű lesz a pozitív élmény.

Összegzés

Jó azt látni, amint így, húszegynéhány év távlatából sem kopott a Dixon neve, mely, bár egybeforrt az alsó-középkategóriával, világszerte komoly piaci részesedést mondhat magáénak. A „megbízható és olcsó” kategóriában mindenféle összevetésben biztos éremesélyesként indulnának!

Pálóczi-Horváth Csaba

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak