RitmusDepo Apróhirdetés Facebook Csoport

Kedves Deposok,

honlapunk húzó része az apróhirdetés rovat, ami egyben a legnépszerűbb szekciója a RitmusDepo.hu weboldalnak. Célunk ezzel az, hogy hatékonyan tudjátok adni venni a különböző cuccokat és ez legyen az ország legnépszerűbb platformja ehhez.

Nagy öröm látni, hogy mióta az oldalt átvettük és újraindítottuk (nincs egy hónapja sem), több, mint 100 új hirdetés jelent meg. Ebből látszik, mennyire fontos ez Számotokra is.

Szeretnénk ezt a rendszert még hatékonyabbá tenni és sokat gondolkodunk azon, hogyan érhetjük ezt el.

Amint ebben a posztban említettük is, több dolgot szeretnénk hamarosan bevezetni. Ebből egy nagyobb volumenű fejlesztés lesz a RitmusDepo app IOS és Android rendszerekre, mely segítségével ott is tudtok termékeket feltölteni, értesítéseket kapni, levelezni érdeklődőkkel és megannyi más funkciója is lesz.

Azonban természetesen tudjuk, hogy rengetegen használnak Facebookot és szerettük volna mi is összekötni ezt a Depoval.

Amint többen már észrevettétek, létrehoztunk egy RitmusDepo Apróhirdetés csoportot, ahová már bármilyen reklámozás nélkül is rengeteg terméket tettetek fel. Ezt örömmel konstatáltuk, és gyorsan le is fejlesztettünk egy kis extra funcionalitást a honlap apróhirdetés szekciójához.

Mostantól, ha a ritmusdepo.hu weboldal apróhirdetésébe feltöltötök egy hirdetést, azt automatikusan kiposztoljuk a RimusDepo Arpóhirdetés csoportba is.

Igy nagyobb lesz a hirdetéseitek elérése és remélhetőleg az eddiginél is hamarabb és zökkenőmentesebben tudjátok ezeket értékesíteni.

Szeretnénk minden Depo használót megkérni, hogy ebbe a Facebook csoportba közvetlenül ne töltsetek fel hirdetést, hiszen ha a honlapon ezt megteszitek, megspóroltok magatoknak értékes időt és erőfeszítést, mert ezt mi innentől fogva automatikusan elvégezzük Nektek.

Ez azért is fontos, hogy ne legyenek duplikált hirdetések a Facebook csoportban.

Reméljük, hogy ezzel még hasznosabbá és kényelmesebbé tudtuk Számotokra tenni a használt cuccok értékesítését.

A Ritmus Bennetek, a Depo Veletek.

Fazekas Csaba

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak