Off-Beat Depo – A dobolás története

selective focus photography of brown djembe instrument

Az 1900-as évektől, azaz a dobfelszerelés kialakulása óta, napjainkig hosszú út vezetett, mind a zene mind a dobok és ütőshangszerek tekintetében. Ezen az úton számos kísérlet, próbálkozás, innováció és kudarc követhető végig. Ebben a bejegyzés-sorozatban, az ez idő alatt létrejött furcsa hangszereket, innovációkat, ritkaságokat, technológiákat, egyéb doboláshoz köthető furcsaságokat igyekszem összegyűjteni. Ez az: 

OFF-BEAT DEPO by DRUMMERS’ CAVE

Már maga a dobfelszerelés kialakulása is egy innováció eredménye, hiszen az akkori dobosoknak nyomon kellett követniük a zene fejlődését és hangszereiket, a játékmódokat megváltoztatni. Így hát első körön jöjjön egy kis történelmi visszatekintés, hogyan alakult ki a dobfelszerelés.

Rövid dob történelem

A dobolás évezredekre nyúlik vissza. Az emberek korábban különböző tárgyakat és testeket ütöttek, vagy a földre dobbantva zenei hangokat keltettek. A hangkeltés hasznos volt mind a kommunikációhoz, mind a tánchoz kísérőként. Megmozgatta az emberek elméjét és szívét események és vallási szertartások során. 

A ritmus iránti ősi vágy idővel kialakult a mai modern dobfelszerelésekké. 

Őskori idők

Az első természetes tárgyakból, például aligátorbőrből készült dobok Kr.e. 5500-ban jelentek meg. Először a Kínából származó neolitikus kultúrákban jelentek meg, de később egész Ázsiában elterjedtek. Ebben az időszakban a bronz Dong Son dobokat is létrehozták Vietnamban, ie. 3000-ben. Srí Lanka és az afrikaiak később, ie. 1000 és 500 között fedezték fel a dobokat, amelyekkel kommunikáltak. A dobkultúra ezután Rómában és Görögországban terjedt el ie. 200 és 150 között.    A dobolás i.sz. 1200-ban terjedt el Európában a mediterrán kereskedelmi útvonalakon. Az afrikai dobok később a rabszolga-kereskedelem révén érkeztek Amerikába, i.sz. 1500-ban.

A cintányérok megjelenése

A cintányérok az ókori Kínából vagy Törökországból származnak, ie. 1100-ból. Ugyanebben az időszakban, Egyiptomban, Izraelben és a Közel-Keleten is gyakoriak voltak.

A pergődob

A pergő hagyományos darab a legtöbb dobfelszerelésben manapság, de ez nem mindig volt így. A pergődob i.sz. 1300 körül alakult ki. Ez idő alatt az emberek bármilyen anyagot felhasználtak, amit csak találtak, például állatbőrt. Az első pergő a középkori Európából a Tabor. Az 1600-as években jelentek meg jobb módszerek a pergő előállítására. Ezek a módszerek megkönnyítették a bőrök csavarokkal történő beállítását és biztosabb rögzítését. A feszesebb bőrrel fényesebb és összetettebb ritmusokat és hangokat tudott előállítani.

brown and silver drum on white surface
Photo by ASBA Drums on Unsplash
Photo by ASBA Drums on Unsplash

A basszusdob

A basszusdob először 1400 körül jelent meg Európában. Elődje a török ​​Davul volt, innen kapta a „török ​​dob” becenevet. A Davulok leginkább a csapatok motiválására szolgáltak harc és háború során, mivel mélyebb, egyedibb hangot tudtak létrehozni, mint a többi dobtípus.

A dobverők

Bár korlátozott számú bizonyíték áll rendelkezésre a dobverő ókori használatára, a történészek úgy vélik, hogy a legkorábban az 1300-as években jelentek meg. Ezek többnyire a Tabor megszólaltatására szolgáltak. A dobverő az 1700-as években továbbfejlődött, és különböző fából készült, például: „beefwood” (a „marhafa” nevet számos ausztrál fának adják, amelyek vörös színű faanyaga a nyers marhahúsra emlékeztet). Az 1800-as években az ébenfa volt a legkedveltebb választás katonai dobokhoz. A túl gyorsan kopó dobverőkkel kapcsolatos panaszok miatt Joe Calato 1958-ban kitalált egy nejlonvégű dobverőt.

A bongók

A pergő, a cintányérok és a basszusdob feltalálása után az irányvonal változatlan maradt egészen a bongók 1800-as felfedezéséig. A bongó a kubai és az afrikai kultúrából származik.

Dobfelszerelés kialakulása

gray drum set
Photo by David Martin on Unsplash

Az első dobfelszerelés kialakítása a tizenkilencedik század végén történt. Abban az időben általában több ember kellett ahhoz, hogy a pergőt, a cintányérokat, a basszust és más ütős hangszereket megszólaltassák. Dee Dee Chandler felfedezte a módját, hogy mindezeken a hangszereken egyedül játsszon, így feltalálta az első dobfelszerelést. 

Edward „Dee Dee” Chandler a századfordulón New Orleansban élt dobos volt. Két világban muzsikált: a Storyville-i bordélyok leromlott és koszos műsoraiban, és a nagy társasági fellépéseken, olyan helyeken, mint a Canal Street melletti Grunwald Hotel. Dee Dee Chandlerről nagyon keveset tudunk. Jellegzetes módon viselte a kalapját. Az 1896-os képen láthatjuk a basszusdob pedált. Más dobosok kora egyik legjobbjának, kiváló showmannek és komikusnak tartották, aki „egy profi zsonglőr kecsességével” játszott. Dobjait kifejezetten élesen hangolta. Forrás: https://folkways.si.edu

Chandler újítása abból adódott, hogy felfedezte a basszusdob játékmódját egy pedál segítségével, miközben a kezeivel a pergőt is meg tudta szólaltatni. 

A dobkészlet a világ minden tájáról származó hangszerek hibridje, olyan kultúrákból, amelyek olyan kikötővárosokban gyűltek össze, mint New Orleans. A pergőt és a basszusdobot egykor az európai hadseregekben a vállra akasztották, a dobbőröket kötelek húzták szorosra, és ez a hagyomány az amerikai hadseregekre is átragadt. A török bevándorlók a cintányérokat, a kínai bevándorlók magukkal hozták saját több évszázados színházi hagyományaikat, amelyeket színesre festett tom-tomokkal emeltek ki, amelyek gyönyörű, telt hangot adtak és teljesen különbözőek voltak a pergőtől vagy a basszusdobtól.  

Az 1900-as évek elején New Orleansban egyre szélesebb körű ütőhangszeres hangok iránti igény volt, a színpadon pedig kevés volt a hely a hangszerek elhelyezésére, valamint a gázsi is, hogy a zenészeket kifizessék. A zenekarvezetőknek az ütős szekcióból a maximumot kellett kihozniuk. A doboknak nemcsak ritmust, hanem hanghatásokat és hangulatot is kellett biztosítaniuk. Abban az időben, amikor a zene mesélt, nevetést és táncot adott, fontos volt, hogy a zenészek sokoldalúak legyenek. A hangszereknek hordozhatónak kellett lenniük, hogy az előadók alkalmazkodni tudjanak a műsorokban a különböző színpadokhoz. A korlátokból származik az innováció. Az a furcsa szerkezet, amely lehetővé tette Chandlernek, hogy a lábával basszusdobon játsszon, nem volt olyan sima, mint a mai pedálok, és bizony kihívást jelentett a játék. De ez egy pont volt a dobfelszerelés fejlődésében, amely néhány évtizeden belül a jazzegyüttesek kulcsfontosságú elemévé vált, akiknek ritmikus játékossága az évszázad legjobb zenéit hozta létre. A dobfelszerelések az 1960-as években váltak népszerűbbé Amerikában az individualizmus megjelenése miatt. A zenészek több cintányért és basszusdobot adtak hozzá, hogy modern dobfelszereléseket alkossanak. Joggal mondhatjuk, hogy a jelenlegi hangszeregyüttes, amelyet „dobnak” nevezünk, nem jött volna létre ilyen módon a huszadik század eleji New Orleans-i kultúra hatása nélkül. A dob ugyanis nem egy hangszer, hanem sokkal több annál.

Sokoldalúság volt akkoriban a jellemző: az improvizáció, a pillanat szellemének megragadása. Ugyanez az improvizáció történt magával a hangszerekkel is, amikor az ütőhangszereseket szó szerint egy sarokba szorították, és meg kellett változtatniuk hangszereik játékmódját, le kellett ülniük, és megváltoztatniuk a világot.

Majd eltelik közel 120 év. És ugyanúgy a sokoldalúság a jellemző, az improvizáció, a pillanat szellemének megragadása. Új és kifinomult technológiák alakultak ki és jellemzőek manapság. Erre egy tökéletes példa Ian Chang – Spiritual Leader

Dee Dee Chandler és Ian Chang közti hosszas úton gyűjtöm össze és hozom el a doboláshoz köthető furcsaságokat.

Vághy Péter

www.drummerscave.com

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak