Április közepén érkezik a Gotthard! 

Gotthard

A napokban a Gotthard is megerősítette: a tavaszra meghirdetett teljes turné, így az április 16-ára meghirdetett budapesti koncert is megtartásra kerül, így a svájci hard rock zenekar végre pótolja többször elhalasztott lemezbemutató koncertjét. Az A38 Hajóra való belépéshez védettségi igazolványra sincs szükség.

Ha svájci rock, akkor a Gotthard az első, ami az eszünkbe jut. A három évtizede alakult, többszörös platinalemezes zenekar a műfaj legnagyobb együttesei közé tartozik. Számos slágerlistás album, több mint hárommillió világszerte eladott lemez és számos nemzetközi díj után azt hinnénk, hogy Leoni, Lynn, Habegger, Scherer és Maeder talán tartana egy kis szünetet – de ettől nem kell tartani Több mint kétezer koncert és megannyi önálló turné után a Gotthard a kimerültség semmilyen jelét nem mutatja, sőt, rendszeresen készít új nagylemezetek is. A 13. stúdiólemezük – ami szimplán a #13 címet kapta – a még 2020-ban jelent meg, és ekkor volt tervben a lemezbemutató turné is, amit az ismert okokból egészen idén tavaszig kellett halasztani.

A budapesti koncerten a egy hazai rockzenekar, a Sexnuggets is fellép az A38 Hajón április 16-án. A csapat alapvetően rockzenét játszik, de ebbe – a tagok eltérő zenei érdeklődésének megfelelően – ösztönösen csempésznek hard rock, grunge, funk vagy a hip-hop elemeket is. Hamarosan új klipjük érkezik, a Hnagrobbanás című tavalyi felvételt itt láthatjuk addig is: https://youtu.be/3lyy6EkpC1w 

a Livesounds bemutatja: Gotthard European Tour 2022
2022. április 16., szombat 19 óra
Budapest, A38 Hajó
Gotthard, Sexnuggets koncertek
Belépő: normál elővételben 7500 Ft, a koncert napján 7900 Ft
Jegyek kaphatók a www.a38.hu és a www.tixa.hu weboldalon, valamint a Ticketportal hálózatában és az A38 Hajó jegypénztárában.

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
https://www.gotthard.com/

https://www.facebook.com/LiveSoundProd/
https://www.facebook.com/events/536846556884590/

Ha svájci rock, akkor a Gotthard az első, ami az eszünkbe jut. A többszörös platinalemezes zenekart mára egy lapon említik a legnagyobb nevekkel, nem véletlenül. Most, 16 #1 album, több mint hárommillió világszerte eladott lemez és számos nemzetközi díj után azt hinnénk, hogy talán tartanának egy kis szünetet – de erre semmi esély. Több mint kétezer koncert és megannyi önálló turné után a Gotthard a kimerültség semmilyen jelét nem mutatja, sőt, kiadta a Defrosted 2 című akusztikus albumának folytatását. A 13. stúdiólemezük – ami szimplán a #13 címet kapta – a bizonyíték arra, hogy a zenekarnak még mindig van mit mondania. What I Wouldn’t Give című videójukat itt láthatjuk: https://youtu.be/Jwx8B6ZzOeE

Nincs hosszas bevezető, a banda azonnal sebességbe kapcsol a Bad News című számmal. Nic Maeder teljes erőbedobással, szenvedélyes vokállal indít, szokás szerint csúcsformában. A Bad News és a Marry You című szerelmes dal a The Hootersből ismert Eric Baziliannal született egy közös dalírás során. A Bad News és az olyan dalok, mint a 10,000 Faces pontosan az, amit az igazi rajongók szeretnek a Gotthard-ban – tüzes, önfejű rock’n’roll a legkiválóbb dalírással felvértezve. Egyszerűbben mondva, ez klasszikus Gotthard a javából. A #13 a zenekar pályafutásának egyik legváltozatosabb albuma. Töltelékszám? Abszolút nincs – az erős kezdés után hallhatunk rajta szerelmes dalt, epikus balladát, féktelen ’70-es évekbeli pszichedelikus rockot és old-school blues-rockot is, ami egy egészen egyedi, energikus egyveleget alkot. A Bad News-hoz készült szöveges videó itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=TCy5OuBCoKE

Már az első kislemezen nyilvánvalóvá válik, hogy a Gotthard szeret kísérletezni. Az excentrikus Missteria a hagyományos rock elemeket ötvözi a keleti hangszereléssel, ami tökéletes alapja a hozzá készült, Madi-Zeltben felvett videóklipnek. A dalban a Status Quóból ismert Francis Rossi is közreműködött, aki már korábban is dolgozott a zenekarral a 2018-as Bye Bye Caroline című számon. A #13 egy másik érdekes momentuma az S.O.S. című 1975-ös ABBA feldolgozás, ami egy mély érzelmekkel teli interpretációja az örökzöld klasszikusnak. A lemezt beharangozó első kislemezhez, a Missteriához készült videoklipet itt nézhetjük meg: https://www.youtube.com/watch?v=3QlL1HgHdIU

A lemez borítója, amit az Avantasiából is ismert Thomas Ewerhard készített, a svájci Wallis Kantonban hagyományosan megrendezett bikaviadalt ábrázolja, ami a spanyol bikaviadaltól annyiban tér el, hogy nem ember és bika harcolnak, hanem két bika, ezen kívül az állatokra nézve is szinte teljesen veszélytelen. A lemez producere Paul Lani, aki már korábban is dolgozott együtt a bandával a Homerun című felvételen. A sávokat a Yellow House Studióban vették fel Luganóban, a keverés Los Angelesben készült, az utolsó simítások pedig Darcy Proper keze alatt készültek el a New York-i Valhalla Studiosban.

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak