Farkas Zsombor – Hozzám hasonló

Farkas Zsombor

1998-ban születtem Debrecenben. Szinte születésemtől foglalkoztatott a zene, így 6 éves koromban elkezdtem gitározni tanulni. Hét éven keresztül tanultam zeneiskolában, klasszikus gitár szakon. 2014-től az énekléssel is komolyabb szinten kezdtem foglalkozni, elsőként a Rocksuli, majd a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Képzésének keretén belül.

2016-ban egy gimnáziumi barátommal megalapítottam a Privát Affér nevű zenekart, melynek frontembere, dal-és szövegírója, producere, koncertszervezője és manegere egyaránt én voltem.  2017-től szólókarriert is építek, Farkas Zsombor néven. 2018-tól írok dalokat felkérésre (indulók, kampánydalok, versek megzenésítése, stb.), bár ezek még kizárólag saját előadásban valósultak meg. 2020-tól tevékenykedek szerzőként és producerként más előadóknak, 2021-ben pedig elindítottam az ezzel kapcsolatos, PA Records nevű lemezkiadót és produkciós vállalkozást. 

Zenekarommal megfordultunk már az ország számos neves klubjában (Roncsbár, Helynekem, Club Hollywood, A38, Rock Café, stb.), fesztiválján (Campus és KEXX Fesztivál Nagyszínpad, stb.), és játszottunk már a Republic és Kaukázus zenekarok vendégeként is. 

Olyan producerekkel volt már lehetőségem együtt dolgozni, mint Toldi Miklós és Czinke Máté. Több szerzeményem is bemutatta már országos médiaszolgáltató, többek között a Petőfi Tv, Petőfi Rádió, Duna TV és a Sláger TV. 2021-ben szerződést kötöttem a Mistral Music koncertszervező irodával. 

Hozzám Hasonló című dalom a 2022-es Szikra Díjon jelölést kapott a legjobb dal kategóriában, és elhozta a közönségdíjat is. 

close

Hírlevél

Értesülj a legújabb tesztekről, interjúkról és kedvezményekről.

Dobosoktól - Dobosoknak