December 9-én Mogyoró Kornél előadóestjével folytatódik a SzegeDrums kurzus-sorozata az IH Rendezvényközpontban, Szegeden. Az esten Meinl ütőhangszerek, cintányérok és egy Roland HPD-20 digitális ütőhangszer bemutatója is lesz.

A budapesti Rocksuliban tart dobkurzust és Tama hangszerbemutatót Szendőfi Péter december 3-án, 18 órától. A belépő 1000 Ft, amely egyben tombola is.

A Yamaha és a Tam-Tam Dobcentrum szervezésében dobkurzust tart Magyarországon Dave Weckl! A kurzus november 11-én, a Budapest Jazz Clubban lesz, amelyen a részvétel ingyenes, de kötelező regisztrációhoz kötött. Az esten Weckl bemutatja a Yamaha Absolute Hybrid Maple dobszerelést is.

Első alkalommal rendezik meg az Országos Doboktató Napot, azaz a Dobagy-at november 14-én, az Óbudai Társaskörben. A 9-től 21 óráig tartó szakmai napon nem bemutatókra számíthatnak az érdeklődők: a hangsúly kifejezetten az oktatáson, a gyakorlati és elméleti tudás elsajátításán lesz.

Október 25-én ismét cajon kurzust tart Keönch László Farkas kezdőknek és haladóknak egyaránt. A délelőtti órák a kezdőknek szólnak, délután már a haladókat várják, kiegészülve basszusgitár kísérettel. A kurzus helyszíne: Budapest III., Királyok útja 255.

Az erdélyi Sepsiszentgyörgyön tart három napos workshopot Bordás József október 16-tól 18-ig. Az előadások a groovejátékról, gospel groove-ok és fillek játékáról, lineáris szólószerkesztésről és különböző számolási kulcsokról szólnak majd. A részvétel regisztrációhoz kötött, melynek határideje október 14. A részvételi díj 120 lej.

Veress Márton az újjáalakult Armageddon zenekar dobosaként már egy jó ideje az Egyesült Államokban tevékenykedik. Júliustól azonban ismét hazatér egy hosszabb időszakra és tanításba kezd. A rock, metál műfaj kedvelőit személyre szabott órák várják Budapesten. Bővebb információt a martonveress@hotmail.com e-mail címen, illetve a marton-veress.squarespace.com oldalon kaphattok.

Magyar idő szerint június 30-án, hajnali 1 órától ingyen hozzáférhető, online dobórát ad Borlai Gergő a Drumeo.com doboktató portálon. A "Storytelling On The Drums" című óra megtekintése díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Ismét szakmai tábort szervez a Budapest Jazz Orchestra, melynek fő célja az igényes könnyűzene, azon belül is elsősorban a jazz zene, az egyéni vokális és a hangszeres játék oktatása kezdők és haladók számára. A tábor Balatonbogláron lesz 2015. június 29-től július 5-ig. A jelentkezési határidő június 22. Bővebb információ a BJO honlapján olvasható.

2015. június 26-tól 28-ig egy ütős hosszú hétvégét, cajon tábort szerveznek Budapesten, a BKV Sportcentrumban. A háromnapos kurzust a Duna-parton, zöldövezetben tartják majd, ahol a szakmai programok mellett kikapcsolódásra, sátorozásra is lehetőség lesz. A tábor tanárai: Keönch László Farkas és Tar Gergely. Bővebb információ, programok, tudnivalók és árak a CajonStudio honlapján olvashatók.