Nehogy lemaradjatok róla, időben hírt adunk az eseményről, de most csak röviden: Marcus Miller októberben hazánkba látogat, hogy megörvendeztessen minket gitár muzsikájával. A helyszín: Millnáris Park. Az időpont: október 22. A doboknál: Poogie Bell.

2003. július 18-án este a Petőfi Csarnokban a ritmusé a főszerep. A SZINTÉZIS Dobolócsoport KIYO-KITO Taiko- és Sámándob-körének eddigi legnagyobb koncertje elé néz. A fesztiválon vendégként más meghívott dobegyüttesek is szerepelnek.

Május 21-én a Matáv Zeneházban (IX. Bp. Páva u. 10-12.) fellép a Cool Active szaxofonquartett. Az Urbán Orsolya, Elek István, Pozsár Eszter és Zsemlye Sándor alkotta formációt Szendőfi Péter egészíti ki dobjátékával. A ritmusszekciót Frey György képezi basszusgitáros képezi, zongorán pedig Nagy János közreműködik.

Izgalmas quartett hallgathatunk meg március 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Frank London trombitás mellé ezúttal David Yengibarian társul tangóharmonikájával. A duó játékát Barcza Horváth József nagybőgő és Dés András ütőhangszer kísérete teszi teljessé.

Senki ne felejtse: december 13-án Al di Meola a Millenárison! Itt a lehetőség, hogy a 2003-as évet méltóképpen zárjuk, minőségi zenével. Sok jó ember és zene még a Millenáris Teátrumában is elfér.

Ismét a világ körül. A Balázs Elemér Group szerdán adja következő koncertjét a Millenáris Parkban. Ugyanitt vasárnap a Kaltenecker-Papesch-Dés Trió játszik, a jövő hét szerdáján pedig a Tropical Transform koncertjére kerül sor. A jó Jazz démona lenyomja a hely szellemét!

Ha nem tudná valaki, október 8-ától újra indult Borbély Mihály jazzklubja a szentendrei Barlangban. Aki szereti az igényes zenét és a kellemes környezetet, azt sok szeretettel várják a szervezők kéthetenként a Dunakorzó 11/a alatt.

November kilencedikén, szombaton Gyémánt László, jazz-témájú festményeinek megnyitója lesz 17 órakor. A kiállítást László Attila nyitja meg, közreműködik a Muck Ferenc Trió. A megnyitót este 19 órakor CHARLIE JAZZ koncert követi, belépő 2000.- magyar forint

2002 februárjában indul a Magyar Rádió Márványtermében a Kovács Gyula Jazz Dob Tehetségkutató első elődöntője. A többfordulós verseny eredményhirdetésére és gálaestjére május 18-án, a Budapest Kongresszusi Központban kerül sor.