Február 22-én Budapesten latin jam-sessiont tartottak nagy sikerrel, a Sgt. Pepper’s Cafe & Bar-ban. Hogy pontosan milyen volt, vagy esetleg miért érdemes legközelebb elmenni, azt az alábbi cikkben elolvashatjátok.

Ezen az estén Berdisz Tamás elismert dobos és dobtanár barátaival, korábbi és jelenlegi zenésztársaival és nem utolsó sorban neves meglepetésvendégekkel ünnepli ötvenedik születésnapját.

Szendőfi Péter a Tama és a Meinl színeiben indul most márciusban nemzetközi turnéra, de magyar állomások is lesznek.

A februári XIII.Országos Ütőhangszeres Versenyhez kapcsolódik majd Szilárd első idei kurzusa.

Szegeden is elkezdődött a dobosok számara a 2019-es év, hamarosan Tatai Tamás tart majd náluk kurzust.

2018 decemberében cintányér workshop-on jártunk.

A Pura Cymbals termékeinek bemutatása, nemcsak dobosoknak! A szervezők mindenkit várnak: zenészeket, stúdiósokat, zeneiskolákat, zenetanulókat is.

A tavalyi évben elstartolt a soproniak nagyszabású fesztiválja, 2019-ben folytatják!Dennis 

A japán dobos már sokaknál kiverte a biztosítékot megosztó előadásaival, videóival. Akárhogy is, de jelenleg is turnén van.