Azok, akik már az „átkosban” is dobolással múlatták az időt, velem együtt emlékezhetnek azokra a ritka és meghitt pillanatokra, amikor kezünkbe került egy – általában külföldről hozott – hangszerkatalógus, és elmerülhettünk a kapitalista népnyúzók által fabrikált, számunkra teljességgel elérhetetlen dobok/cintányérok kavalkádjában.

Női láb, gyűrött nejlonharisnyában. Évekig élt bennem ez a kép azután, hogy először tekintettem bele a Mapex (egyik) első színes prospektusába a múlt évezred utolsó évtizedének elején.

Manapság úgy tartják, hogy dúl a retro-őrület. Lehet ebben a megállapításban némi igazság, hiszen a hangszergyártók egyre-másra porolják le a múltban elhíresült szériák elnevezéseit (lásd: a Dobos magazin legutóbbi számát), ami lehetne annak a következménye is, hogy nem tudnak új dolgokkal előrukkolni a nevek terén.

Manapság úgy tartják, hogy dúl a retro-őrület. Lehet ebben a megállapításban némi igazság, hiszen a hangszergyártók egyre-másra porolják le a múltban elhíresült szériák elnevezéseit (lásd: a Dobos magazin legutóbbi számát), ami lehetne annak a következménye is, hogy nem tudnak új dolgokkal előrukkolni a nevek terén.

Az úgy volt, hogy a nyolcvanas évek végén sokan álmodoztunk egy olyan dobról, ami fából készül, a fémszerelvények és állványok kibírnak akár háromnál több koncertet is, sőt, ha már lehet, nézzen ki jól az a szerkó… Ezen kritériumokat remekül teljesítette (volna, ha épp lehet ilyesmit kapni akkoriban itthon) a Pearl középkategóriás, Export névre hallgató sorozata, mely szériából időközben a legtöbbet adtak el világszerte, de a távol-keleten úgy gondolták, ideje váltani, mert eljár felette az idő. Meg is érkezett az utód, ami a Vision nevet kapta a keresztségben, és most már csak meg kell várnunk a következő 20-30 évet, hogy kiderítsük: vajon meg lehet-e ismételni a régi nagy sikereket eme új név alatt?